Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Tekintettel erre a tényre, érthető, hogy a legkülönbözőbb helyeken fektettek le, dolgoztak ki, bizonyos fokig „házihasználatra" mesemeghatározásokat, épp olyan világos azonban az is, hogy ez az állapot hosszútávra elégtelen és tarthatatlan.

Ezeket az előzetes megjegyzéseket fontosnak tartottuk a most következő fejtegetések magyarázatához.

Csupán arról van szó, hogy - tekintettel a jelentékeny formaváltozásokra és a drámai forma széthullási tendenciájára a klasszikus dráma utáni korszakban, és tekintettel arra, hogy ily módon a dráma eddig tárgyalt lényeges vonásai többé-kevésbé kérdésessé váltak - kihangsúlyozzuk a mesének, mint a megitélés legfontosabb kritériumának az elsőségét. Ha a klasszikus dráma korszakában a mese létét a drámában többnyire hallgatólagosan feltételezett szükségszerűségnek tekintették és közben csak azon vitatkoztak, hogyan kell bonyolítani a mesét és mit kell a mesének mondania, a klasszikus dráma utáni korszakban és különösen a későpolgári-imperialista korszakban elsősorban arra kellett ügyelni, hogy egyáltalán legyen mese.

Kétségtelen, hogy Brecht ebben a tekintetben Arisztotelésszel állítható egy sorba, mert éppen Brecht volt az, aki - mint korábban Arisztotelész, ha egészen más értelemben is - elsőként követelte újra, tekintettel az úgynevezett „modem" drámában jelentkező szétesés! tendenciára, a mese feltétlen elsőségét. „Epikus színháza” nem utolsó sorban ebben különbözik nagyon lényegesen a többi, magát hasonlónak színlelő jelenségtől, és ha sokszor vitatjuk is, mit tanulhatunk Brecht-től, ezt a tényt nem szabad elfelejtenünk.

A mesének tulajdonított fontosság megokolásához elengedhetetlennek látszik, hogy megmagyarázzuk, mit kell értenünk a „mese" fogalmán, annak igénye nélkül, hogy általános érvényű meghatározást akarnánk adni a mesének.-122 -