Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

Ilyen szempontból rendkívül fontos annak megértése, hogy azokat a közös feladatokat, amelyekről beszéltem, az adott, konkrét kor szabja meg. Nem az általános értelemben vett mai napnak konkrét feladatairól beszélek, hanem életünknek azokról a feladatairól és harcunknak azon fázisáról, amelyben a mai napon élünk.

Először is az ellenségünkkel való konfliktus sajátos fázisát éljük. A világkapitalizmusban szélsőséges idegesség jelentkezik; bár halódik, energikusan és veszettül harcol, keresi a kiutat. Meg kell érteni, amit Lenin mondott: fatálisán reménytelen helyzet nincsen. Ha az ellenség rossz helyzetben van, ha haldoklik és hörög, ne reménykedj abban, hogy úgyis meghal, hanem verd agyon, mert különben feléled és ö ver agyon téged.

Nem elégszünk meg azzal, hogy állandóan konstatál.juk a helyzetet, hanem egyfolytában harcolunk is. Ezért a mi világunk kinok között fejlődik, az ő világuk kínok közt bomlik - s ezt drámairodalmunknak is tükröznie kell. Mi lehet nagyobb drámai hatású annál, mint amikor két ilyen szembenálló vilá^ az utolsó harcra készül? Ellenségeink nem teszik le önszántukból a fegyvert, lehet, hogy a gyilok abban a percben hull ki kezükből, amikor ránk emelik, de lehet, hogy másként lesz. A konfliktus azonban mindenképpen fennáll. Ez a mi honvédő művészetünk feladata a szó legszélesebb értelmében véve, nem csupán a hadseregnek, védelmünk legdicsőbb és legfontosabb fegyverének szolgálatát értve ezen. Nem, szocialista művészetünk szintén front.

Nem lehet a Kommunista Párt Központi Bizottságának olyan értekezlete, nem lehet olyan tanács- vagy pártkongresszus , amelyről a drámairó igy vélekedhetne: «Nos, ők a politikáról beszélnek, én -viszont drámát írok - ez nem rám tartozik, ez nem az én asztalom." Ha a párt jelt ad az életnek valamely mozzanatával kapcsolatban - ez a jeladás a proletár harc egész frontjának szól. Aki e front részévé- 91 -