Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
és méltó harcosává akar válni, az lázasan gondolkodni kezd: milyen feladat hárul rám ebből? Életünk, különösen falvaink élete, kollektivizált falvaink élete nem szabadult még meg az idegen, kulák elemektől, amelyek szerteszórodott mikróbaként terjesztik a fertőzést. Drámairodalmunk egyik központi feladata, hogy résztvegyen a szocialista, kollektivizált faluért vívott harcban. E mikrobák neve: bomlasztó magántulajdon, harácsolás, melynek célja, hogy nagyobb karéj kenyérhez jusson ő maga és családja, akár a közösség kárára is. Erejük teljében lévő nagy ellenfeleink, a kapitalista állam, a bankok, trösztök igy vélekednek: „Az ördög vigye, már tizenöt éve nem boldogulunk a bolsevikokkal. De van egy méreg, amely belülről fertőzi őket. Ez a méreg a mi legifjabb testvérünk. Jól álcázza magát és mindent megmérgez, mindent szétbomlaszt maga körül. Meglátják, hogy az idő múltával meginog az erődítmény, amely előtt annyira inunkba szállt a bátorság." A művészek dolga, a szocialista pszichológus művészek feladata, hogy leleplezzék ezt az ellenséget, drámákban és vígjátékokban ábrázolják ravasz módszereit, álarcát, ideiglenes sikereit, szükségszerű vereségét, amelynek azonban az az ára, hogy minden erőnket összeszedve, pszichológiailag is elérjük, hogy a nézők megvessék ezt az ellenséget. Ezenkívül meg kell értenünk, mi játszódik le az ellenség táborán belül, meg kell értenünk, hogy szavai nem gondolatai feltárását, hanem álcázását szolgálják. Az ellenséges osztályerők szemben találják magukat a tömegek növekvő szocialista öntudatával, a szocialista tulajdon fejlődésével és azzal az egyre világosabbá váló felismeréssel, hogy a szocialista gazdasági élet megszilárdítása valamennyiünket gazdagabbá tesz. Én gazdag vagyok, mert a köztársaságok szövetsége gazdag, nekem épitik Magnyitogorszkot, pluszt jelentenek számomra az épités sikerei és minuszt a kudarcok, szenvedek miattuk vagy öröm- 92 -
