Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

eszközölnie, hogy minden a maga helyére kerüljön. Az élet pedig rohan. S a drámaíró igen gyakran mondja nekünk a következőket: „Minek kell itt javítgatni - belső Kodakkal kell rendelkezni -, csak elkattintom, máris kész és átadom a színháznak... Bár a darab nem tökéletes, de hallatlanul friss." Kritikusaink is gyakran szűk látókörüek: ami kivül esik bizonyos szűk kereteken, azt helytelennek gondolják. Olyan széles látókörrel kell rendelkezni, hogy meglássuk a feladatok teljes sokrétűségét.

Elképzelhető olyan színház, amely este bemutatja azt, ami reggel történt, elképzelhető olyan eleven komédia és dráma, amelyben minden napunk kifejeződik. A nagy szovjet drámairodalomnak is meg kell tanulnia gyorsan dolgozni. Ezt a feladatot nem rázhatják le magukról az Írók, szükségünk van az ilyen drámára. Másként megtörténhet, hogy „szép lassan töltögettem a bort a pohárba, hogy megkínáljam a vendégemet", de a vendég közben már elment.

Az a szinházi riport, amelyet féllábon állva imák aeg, nem pedig az Íróasztalnál, hasznos dolog, de ritkán művészi értékű. A sietség gyakran megbosszulja magát; másrészt viszont pedig éppen az igen időszerű anyagnál fordult már elő olyan eset, hogy mire a darabocska elkészült, már uj szempontok szerint, másként kellett megoldani a kérdést. A publicisztikai színház e formájába mindez sok idegeskedést visz.

Én nem szidom ezeket az embereket. Igen fontos az, hogy nyomon kövessük az uj feladatokat és azonnal reagáljunk is rájuk; sokkal helytelenebbül cselekszenek azok, akik kitartóan ragaszkodnak hibás nézeteikhez, annak ellenére, hogy hibájukat már eléggé világosan megmagyarázták nekik. Nem kevés nehézséggel kerül tehát szembe a pillanatnak iró művész is.

De mit tegyen az az iró, aki nagy, komoly müveket alkot? Az ilyen íróra az a sors vár, hogy örökké elmaradjon az élettől? Nem elvtársak, ez nem igy van. Ha vasúton- 89 -