Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
Képzeljék el, hogy vannak közöttünk - s ha nincsenek, az nagyon jó - burzsoá romantikusok. Ha azt mondjuk nekik, hogy a szocialista realizmus nem tagadja a romantikát, rögtön felkapják a szót: „Úgy, önök nem tagadják? Milyen kellemes dolog ez. Ebben az esetben azt kell mondanom, hogy engem a romantikában a fantázia szárnyalása érdekel. ügy kergetem álmaimat és úgy szárnyalok, mint a galamb a kék égbolton." Egy másik pedig igy szól: „Helyes, nem fér bele minden a realizmusba. Hiszen az embernek lelke van és ez a lélek azt állitja, hogy halhatatlan - miért ne beszéljünk erről, akár könnyed szóval? A realizmus az realizmus, de itt van a halhatatlan lélek, vagy mondhatnánk: a halhatatlan lélekről szőtt álom. Vallásszabadság van és ha például arra a következtetésre jutok, hogy a pravoszláv egyház távolról sem olyan elmaradott és korhadt, mint amilyennek tűnik, hadd ábrázolhassam művészi formában ezt a nézetemet." A harci időszakban adható szabadság kereteitől függ, hogy milyen szigorúan Ítéljük meg az effajta „romantikusokat" és ha az államapparátus szükségesnek tartja, hogy ilyen müvek megjelenjenek, esetleg félreértés vagy éberség hiánya miatt látnak napvilágot /pedig az állam rendkívül éber/, akkor a kritika dolga az, hogy visszautasitsa az ilyen alkotást, mert az ilyesfajta „romantika" rothadásról ad hirt. És nem csupán rothadásról. A temetőben fekvő holtak nem érdekelnek bennünket és ha a többi halott ajnározza őket, ezt mondjuk: „Hadd temetgessék a holtak a holtakat." De az olyan halottak, akik szerkesztői karosszékben ülnek, vagy azok, akik - az ördög vigye őket - regényeket és drámákat imák, amelyek ugyanolyan hullaszaguak, mint ők maguk - nos, ezek olyan halottak, akik az eleven életet megmérgező miazmát árasztják maguk körül. Bocsássanak meg, de ez már tűrhetetlen. A szocialista realizmus széles körű program: felöleli sok mai módszerünket s olyan módszereket is, amelyeket « 74 -
