Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Gogol Revizora és Meyerhold Revizora

álmaik szárnyán lebegnek felfelé. A zene is hozzájárul e felmagasztosult disznó-életöröm érzékeltetéséhez. Ezt az eltompult állatiasságot sugározzák át a jelenet röntgensugarai .

Kitűnő a befejezés is. A polgármester-pár ragyogó előkészités után zuhan a mennyországból egyenest a szakadék fenekére; a tipusok széles skáláját látjuk, a zsúfolt vendéglőben pompásan szervezett zűrzavar és tolongás keletkezik és az utolsó akkordokban újra meglendül Meyerhold zseniális rendezői varázspálcája és hirtelen feltárul előttünk annak a félelmetesen gépies világnak fuldokló rettenete, amelyet Gogol koráról festett. E szörnyű bábuk örökre elmerülnek s a fölöttük függő mennydörgő számonkérés rémületében könnyed mozgásuk gépies, ostoba táncba csap át, amelynek görcsössége a nézőtérbe vetiti ezt az emberi szennyvilágot. Meyerhold nyugalomra és mozgásra bontja e világot s a széles látókörű művész hangján Ítélkezik: halottak vagytok és mozgástok kisértetmozgás.

Amikor az előadásról elmegyünk, az orosz szinház eredményein érzett lelkes örömet viszünk magunkkal, s Gogol átfogó szatírájának aggodalmát azért az emberiségért, amelyet a nagy iró ismert.

Utószó

Arról beszélnek, hogy A revizor megbukott. Micsoda szamárság! Bukásról itt szó sem lehet. Olyan munka ez, amelyben egy nagy művész rengeteg szenvedése, tehetsége fekszik, s amellyel uj, gyümölcsöző útra lépett.

A történelem számon tartja ezt az előadást. A történelem igazságos és nem engedi elsikkadni ezt a munkát csak azért, mert a kortársak egy része nem volt rá eléggé felkészülve. De van egy másik veszély is: ha a művész túllő a célon.- 51 -