Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Gogol Revizora és Meyerhold Revizora

üdvözölnünk ezt az újat, amely oly fantáziadus s amellett mentes az egészségtelen fantáziálástól, hiszen az álom a valóságnak egy része. Egyik-másik típust még éber cselekedeteinél is jobban jellemezheti az álma.

Ugyanilyen meghökkentően magas fokon áll a „Csókolj meg" cimü kis jelenet. Már mondottam, hogy itt a szerelem igazi komédiájáról van szó. Olyan szigorú, kritikai szövevényben áll előttünk a maró salétromsavval leöntött kispolgári szerelem, hogy a figyelmes szemlélőt önkéntelenül is izgalom keriti hatalmába. A szerelmi játék mindig megújuló szövedékének minden elemét megtalálhatjuk itt: az édesen andalító zenét, a táncokat, a szerelmet és a féltékenységet, a tiszavirág-életű férfihüséget és a női kacérkodást. És figyeljék meg, milyen borzalmat lehel mindez! Zongorát pötyögtetö, elborult szemű, részeg „kapitány", szentimentális dal, kábulat, frivolság, elállatiasodás. Meyerhold még attól sem riadt vissza, hogy bájos Anna Andrej evnáját a toalettre küldje -sa hölgy ijedten sápad el Hlesztakov sürgető kérdésére: „Hová megy?" Ez illetlen volna, ha nem lenne oly találó. Ez a jelenet azt mutatja meg, milyen vékony kis válaszfal áll e felszínes és lapos, nyáxspolgári erotikus vidámság és a WC között.

S jelenet közben némileg aggódva gondoltam: nem készül-e támadásra Meyerhold általában a szerelem, általában az erotika ellen?

De nem, itt nincs szó arról a halálosan megunt keresztényi meséről, hogy a fiziológiai szerelem átkos dolog és nem állítja elítélően azt sem, hogy a felépítmény a fiziológiai ember fölé emelt áldekorativ hazugság. Meyerhold nem ezen a helytelen vonalon indul el, hanem sodró lendületű harag utján, amelynek iróniája pozdorjává zúzza a hímek és nőstények báli költészetét - selyemruhákkal, francia négyesekkel és finomkodó szavakkal burkolt durva és alantas bujaságukat.- 49 -