Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szovjet hatalom színházi politikájának alapjai
hozzá a maga igényeihez és méreteihez szabott uj művészet megteremtéséhez. Megteremti majd ezt a művészetet. És helyesnek bizonyult az is,amikor ezt mondtuk a „balos" színházaknak: ez nem a mi művészetünk, ezt nem üdvözöljük maradéktalan örömmel, ez nem a mi utunk, ez a burzsoázia útja; lehetséges, hogy a burzsoázia legegészségesebb részéé, de nem a miénk. Van, amit elfogadtunk ebből az útból, s bizonyos szintézist hozunk létre régi élmények és módszerek, valamint más, elmélyültebb, eszmeibb és érzelmileg tartalmasabb módszerek között. Nem akarom azt mondani, hogy mi már elértük az orosz művészet újjászületését, hogy irodalmunk, festészetünk, színházunk, zenénk virágzó korszakát éli, hanem azt mondom, hogy kétségkívül elindultunk e felvirágzás felé. S kétségtelen, hogy a művészet felvirágzása felé tartó szovjet hatalom igy vélekedik: milyen jó, hogy a forradalmat követő első években nem követtünk el túl sok hibát, hogy nem hallgattunk azokra az emberekre, akik tagadták a proletár kultúra megteremtésének lehetőségét, s nem hallgattunk azokra sem, akik a forradalom előtti művészet szétrombolását követelték. Iljics útmutatását követtük - ennyi az egész. Lenin keveset foglalkozott a művészet kérdéseivel, de aki mindig figyelmesen hallgatta szavait, követte gondolatait, aki más témákra is alkalmazni tudta direktíváit, az megértette, hogy ebben is a lenini utón járunk. Természetesen még ma is ér kritika mind balról, mind pedig jobbról, de ez nem térithet le minket arról a széles, átfogó, sokat Ígérő s ugyanekkor biztos és előre kijelölt útról, amelyen eddig haladtunk. /1925/-- 24
