Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szovjet hatalom színházi politikájának alapjai

középpontjában az élet ábrázolásának kell állnia, az életből kell kiindulnia és gyűlöletet vagy szeretetet kell kiváltania az élet jelenségeivel szemben. Ez nem tűr kétséget, mert a gigászi nép mindent megváltoztatott maga körül, önmagát is megváltoztatta és tudni akarja, milyen ő, hol vannak barátai és ellenségei, mit adott neki a forradalom. Nem óhajt akrobatikában gyönyörködni - e célból a cirkuszba látogat -, színházra van szüksége, olyan színházra, amely Shakespeare szavai szerint „az élet varázstükre" — ilyen szinház kell neki és ebbe. a színházba megy el.

Látjuk, hogy ezek az utak közelednek és nem nehéz megjósolni, hogy a jövőben még közelebb kerülnek egymáshoz. Az akadémiai színházak továbbra is a régi drámák legjobb szinrevLvői lesznek, emellett azonban megteremtik a nem kevésbé eleven, akadémiai színvonalú orosz realizmust, uj tartalmat öntenek belé; az uj, „balos" színházak pedig továbbra is bemutatnak majd szédületesen látványos darabokat, szatirikus operetteket stb., - ez mind igen jó lesz -, emellett azonban talán létrehozzák az uj és sajátos színezetű, realista-köznapi, szatirikus és excentrikus színházat.

Befejezésül még csak annyit, hogy egyetlen korszakban, egyetlen évben sem éreztem olyan helyesnek, mint ma, azt a szinházi politikát, amelyet a szovjet hatalom folytat és amelynek megtisztelő közvetítői szerepe nekem jutott. Azok, akik nagyra értékelnek és azt gondolják, hogy Lunacsarszkij jó politikát folytat, egyszerűen nem ismerik állami tevékenységünk körülményeit. Én, természetesen azt a vonalat képviselem, amelyet állami és pártszerveink megállapítottak és támogattak. Ez a szovjet hatalom politikája. Néhányan időnként tévedésbe esvén vad kannibáltáncot járnak e politika körül, s hangoztatják, hogy tele van hibákkal és tévelygéssel. Mondja ki a végleges Ítéletet a történelem, de szeretném, ha mindenki, aki ilyen álláspon- 22 -