Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szovjet hatalom színházi politikájának alapjai

közelítenünk kell őket azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket évszázadosán kipróbáltak, és amelyek igazi művészetet hordoznak. Az uj áramlatoknak elegendő erejük van ahhoz, hogy ellenálljanak, hogy ne álljanak át teljesen ezekre az akadémiai sínekre. Lényegében ugyanaz a folyamat ez, mint amikor ifjúságunkat az egyetemekre küldjük tanulni. Egyesitjük osztályerejüket, osztályérzéküket mindazokkal az ismeretekkel, amelyekre az emberiség máig szert tett.

Vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa: a szovjet hatalom színházi politikáját teljes siker koronázza. Nézzék meg a moszkvai és leningrádi színházak ez évi műsorát. Megláthatják, hogy a régi színdarabok mellett nagy helyet foglalnak el az uj, forradalmi müvek. A fellendülés teljesen világos. És akik azt mondják: önök őrzik a régi verklit, melyen semmi mást nem lehet cincogni, mint az nisten óvd meg a cárt", azok hazudnak. Az akadémiai színházak olyan hajlékony hangszerré váltak, amelyeken kitünően szólaltathatjuk meg a mai élet hangjait is.

A megújulás kezdetén tartunk. Még kevés az uj darab, de elmondhatjuk, hogy az akadémiai színházak uj életre kelnek és hegedűjükből az igazi virtuózok uj, csodaszép hangokat csalogatnak ki.

Másrészről ki tagadhatja, hogy a legjobb, legkifejezőbb, legérzékenyebb színházak - nem sok van belőlük -, amelyek a proletariátus forradalmi előrehaladását, a mai életet tükrözik, részben megfertőződtek amerikanizmussal és elfeledkeztek a belső tartalomról? Milyen útra léptek most ezek a színházak? Hasonlítsák össze azt, amit Tairov vagy amit Meyerhold három évvel ezelőtt mondott, azzal, amit ma mondanak, és megláthatják, mennyire igazunk volt, amikor igy vélekedtünk: „Akárhogy forgolódtok, galambocskáink, ha azt akarjátok, hogy a nép ne forduljon el tőletek, el kell jutnotok a realista színházhoz.” Lehet, hogy ez a színház sok eredeti vonást őriz meg, de lényegében,- 21 -