Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Georg Kaiser

gárokról szóló történetnél. És Kaiser sok vonatkozásban nagyszerűen, Rodin-szerüen kezeli ezt a félig történelmi legendát. De ugyanakkor az az ötlete támad, hogy a hősnek be kell csapnia önmagukat feláldozó polgártársait, és ezt a csalást mindhárom felvonáson keresztül kell vinnie. így aztán az utolsó sorig érthetetlen marad, minek van erre szükség, vajon nem lehetett volna sokkal egyszerűbb eszközökkel ugyanilyen hatást elérni?

Vagy vizsgáljuk meg a sok vonatkozásban kitűnő Szarvaskirály cimü darabot. Meginditó és fájdalmas, úgyszólván dosztojevszkiji történet az öregedő férjről, aki semmiképpen sem akarja meglátni a realitást, és ennek érdekében minden áron, félig tudatosan elvakitja saját értelmét. De miért kell ebbe belekeverni a freudizmust, az elfojtott emóciókról szóló elméletet, a deviáció elméletét stb.? Az utolsó felvonásban Mark királyban az érzelmek olyan cifra zagyvaléka munkál, amit már emberi rokonszenv nem követhet.

Tehát Kaiser művészetébe álnok féreg lopódzott - véleményem szerint ugyanis a műalkotás szive valóban komoly rnü esetében a téma, a szüzsé /ez a kijelentés, persze, a formalisták legnagyobb ellenkezését váltaná ki/. Az álnok féreg, amelytől az expresszionizmus oly nehezen tud megszabadulni, nem egyéb, mint az amerikai szenzációvadász puff-puff, a vásári reklám, a kikiáltói bohóckodás, melldöngető eredetieskedés. Ezek a jegyek nemcsak megmérgezték, hanem pusztulásra is kárhoztatták az un. futurizmust.

po

/A futurizmusról szólva, természetesen Marinettire * és iskolájára gondolok. Ami az orosz futuristákat illeti, egyesek közülük is furcsa és visszataszitó elferdülésekkel

indultak. De ugyanakkor a mi futuristáinkat, azaz Majapo

kovszkij egész csoportját (őt magát, Kamenszkijt, AszejevetTretyakovot^1* és részben Paszternákot^2*) helyesebb lenne expresszionistának nevezni és akkor az, amit az expresszionizmusról általában mondottam, rájuk is vo- 116 -