Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Bernard Shaw

kedik az ellenféllel; elődei, Swift és Scsedrin bántó megvetéssel sújtották ellenfelüket.

Egy igen tehetséges amerikai újságíró, aki annak idején meglátogatta Lenint, érdekes oldalakat szentel e találkozásnak. Többek között ezt mondja: „Amikor Leninnel beszélgettem, meglepett engem, hogy Lenin mennyit nevet - hol ironikusan, hol vidáman. Elgondolkoztam ezen. Hogy lehet az, hogy az az ember, akinek a hazája éhezik /ebben az időben igy volt/, ellenségek veszik körül, s helyzete kétségbeejtőnek tűnhet - mégis mosolyog és tréfál? Megértettem, hogy ez marxista nevetés; olyan ember derűje, aki bizik abban, hogy a társadalmi törvények meghozzák számára a győzelmet. A felnőttek derűje, gyengéd iróniája áradt belőle a gyerekek iránt, akik még nem értettek meg egy jelenséget, amely a felnőttek számára teljesen világos."

A lenini diadalmas nevetés rokonával találkozhatunk Shaw-nál. De helytelen volna, ha nem vennénk észre e nevetés mérgezett nyilait. Az iró annak ellenére nevet, hogy kitünően tudja: még távolról sem minden nevetséges. Nevetése űzőbe veszi a hibákat. Haragosan, kajánul, csipősen, maró gúnnyal nevet. Nem ártatlan humor ez, hanem az uj világnak a régi világ ellen forditott éles és villogó fegyvere.

Bemard Shaw már itt tartózkodása idején régi forradalmárnak vallotta magát, ő a szerzője A lázadó katekizmusa és A lázadó aforizmád, cimü müveknek, amelyeknek hallatlanul éles nyilai egyenesen az ellenfél szivének irányulnak. Az aforizmák egy része nemrég megjelent a Lityeraturna.ia Gazetában és mindenki meggyőződhet forradalmi szellemükről. De az iró szatirikus, forradalmi munkássága színdarabjaiban összpontosul.

Shaw a színdarabok egész sorozatát irta, amelyek a hozzájuk fűződő cikkekkel és aforizmákkal együtt teljesen indokolttá teszik honfitársaink hatalmas érdeklődését és helyet biztosítanak számára az irodalom jövőjében is.- 106 -