Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

dája, még ma is igen érdekes. A Titok technikája a maga korában uj és jelentős felfedezés volt. Clayton Hamilton 1917-ben igy irt róla: „Bernstein félresöpörte a szinhás egyik legáltalánosabban elfogadott dogmáját - azt, hogy a drámairó soha semmit nem titkolhat el közönségé elől."^x// Vitathatatlan, hogy Bemsteinnek és néhány kortársának mechanikus módszerei sokkal nagyobb hatást fejtettek ki, mint azt általában hiszik. A kapcsolat Bernstein és George S. Kaufman között például meglepően szoros.

Az elhallgatás legmechanikusabb formáját a bűnügyi melodrámákban és a szerelmi bohózatokban érhetjük tetten. A bűnügyi drámában a gyanú sorban valamennyi alakra ráterelődik, oly módon, hogy amikor aztán az igazi bűnös személyére fény derül, a közönség logikátlanul csodálkozhassék. A szerelmi bohózatban az érdeklődést izgalmas, bár némiképp triviális módon az a kérdés hajtja előre, hogy ki kivel fekszik le s erre ki jön majd rá.

A közönség félrevezetésének vannak nagyon finom módszerei is. A drámaírót nem vádolhatják durva csalással; ám időnként elejt olyan célzásokat, amelyek helytelen következtetésekre adnak módot, vagy hamis Ígéretekkel tartja fenn a cselekményt. Preston Sturges Szigorúan tisztességtélén cimü drámája egy ártatlan déli lány kalandját meséli el. A lány egy tiltott italmérésben találkozik egy operaénekessel és az éjszakát annak lakásán tölti. Az első felvonás végén a hős biztosítja róla vendégét, hogy szándékai „szigorúan tisztességtelenek". Mivel a dráma közvetlenül halad a hős céljának megvalósulása felé és közben ez a cél nem ütközik más akadályba, csupán az alakok szeszélyeibe, az egész második felvonás nem más, mint egy mesterségesen elnyújtott nagyjelenet. A szituációban nagyszerű vígjátéki lehetőségek rejlenek; de kibontakozásukhoz

^x/'problems of the Playwright. New York 1917.- 67 -