Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

sorsfordulattal minden esetben együtt jár a változást előidéző személyek vagy erők felismerése. A hirnök elárulja kilétét, a hatás ellentétes a várakozással, s arra kényszeríti Oidipuszt,hogy ismerje fel a változást és uj problémával nézzen szembe. Már rámutattunk, hogy éppen a várt és a bekövetkezett esemény közötti különbség felismerése hajtja előre a cselekményt. Ebben az értelemben a meglepetés a lényege a drámának és jelen van a cselekmény minden mozzanatában.

Ám az ok és az okozat közötti törés felismerése alapvetően különbözik az események logikájának tudomásul nem vételétől vagy megkerülésétől. „Semmi nem bántóbb — mondja Lessing -, mint az a dolog, aminek nem tudjuk az okát."

Azt a fajta meglepetést, amellyel nem jár együtt okának vagy jelentőségének felismerése, kétféleképpen alkalmazzák. Az egyik mód a közvetlen sokk; ez abból áll, hogy amikor a konfliktus pillanata küszöbön áll, hirtelen elvágjuk a cselekményt és a közönségre bizzuk, hogy elképzelje a krizist, amelyet a drámairó elkerült. Ilyenkor az iró úgy tereli el a figyelmet, hogy újabb Ígéretes eseményláncolatot teremt, amelyet aztán hasonlóképpen félbeszakít. A másik módszer az elhallgatással létrehozott feszültség: ilyenkor a drámairó, ahelyett, hogy, mint az előbbi esetben, nyiltan tenne bizonyos előkészületeket, amelyek nem vezetnek sehová, titokban végez el olyan előkészületeket, amelyek valamilyen váratlan eredményhez vezetnek. De mivel a közönséget tudatosan félrevezette, a váratlan eseménynek nincs igazi jelentősége és nem egyéb megrenditésünkre és mulattatásunkra szolgáló gépies eszköznél.

A leghíresebb példája az olyan drámának, amelynek

19

kimenetele el van rejtve, Henry Bernstein Titok cimü müve. Bernstein figyelemre méltó színházi mesterember volt,és a dráma, mint a szellemes megtévesztés kitűnő pél- 66 -