Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

Ám a mellékalakok és a roppant hatásos Jelenetek háttere előtt magának árast Tausignak az alakja halványan hat. Az első négy jelenet Ernst elfogatásáról és megkinzásáról szól. A negyedik jelenetben az őrnagy közli vele a szörnyű tervet: el fogják hitetni barátaival, hogy rendőrspicli lett. Az ötödik jelenetben Ernst visszatér Tillyhez; a jelenet a detektívek melodramatikus betörésével zárul. A hatodik jelenetben kommunista gyűlést látunk, amelyen elhatározzák, hogy Emstet feketelistára teszik. A hetedik jelenetben Ernst testben és lélekben összetörve tér vissza Tillyhez és öngyilkos lesz. Ily módon elmaradt a végig vitt konfliktus, amelyben az ember tudatos akarata szembeszáll a legyőzhetetlennek tetsző ellenerőkkel. Emstet csak elëtte és utána látjuk. A döntő stádium, amelyben akarata megméretik és végül megtörik, az ötödik és a hatodik jelenet között zajlik le.

A dráma egyik legmegrenditőbb pillanata a hatodik jelenetben következik be. Megtörténik a szavazás és Tilly felemeli kezét: a többiekkel egyetértésben kitaszított árulóvá bélyegzi a férfit, akit szeret. De az iró itt sem tud drámai formát adni annak a fejlődő küzdelemnek, amelyen Tilly döntése alapul. Nem látjuk azt az akarati konfliktust, amely azáltal oldódik meg, hogy Tilly felemeli kezét. Tudjuk, hogy a lány hisz Ernst ártatlanságában, de nem látjuk, amint ez a hit próbára tétetik, ellentétbe kerül Tilly párthüségével, nehézségekbe ütközik. Ezért kezének felemelése nem válik igazi döntéssé, hanem csupán puszta gesztusnak minősithető.

Odets mindvégig inkább szinpadi szerző marad, semmint drámairó. Jelenetalkotása páratlan a modem drámairodalomban. Egy további példa: a liberális gondolkodású őrnagy felejthetetlen portréja, küzdelme beosztottjával és öngyilkossága a Halálom napjáig negyedik jelenetében. Odets azonban ez esetben is a környezettel való maximális diszharmónia egy pillanatát öltözteti drámai formába; egy- 63 -