Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

ményrendszert tetőz be, amelynek expozíciója, bonyodalma és nagyjelenete egyaránt kielemezhető. Az egész b ç. d e f csoport maga is rendszert alkot, amelynek b lehet az expozíciója, c és d a bonyodalma, e a nagyjelenete és f a csúcspontj«

Mindez viszonylag egyszerű volna, ha közvetlen sorozattal állnánk szemben, ha minden szakasz és ciklus önmagában teljes és befejezett volna, ott kezdődne, ahol a másik véget ért és igy haladna a maga csúcspontja felé. A cselekmény azonban igen sok szálból szövődik, amelyek a dráma alapcselekvéséhez képest mondhatók egységesnek. A szálak, amelyek valamely alárendelt csúcsponthoz vezetnek, e csúcsponthoz képest szintén egységesek, de ezek a szálak a dráma többi részét is átszövik.

Minden alárendelt csúcspontnak megvan a maga süritettsége és kiterjedése; elegendő robbanóanyagot tartalmaz, hogy kihasson a dráma alapcselekvésére, vagyis értelme eléggé kiterjeszthető ahhoz, hogy az alapcselekvésben megtestesülő végleges valóságképet befolyásolja. Épp ezért okai a dráma keretein belül bármilyen ponthoz visszavezethetőek. Ha nem igy volna, akkor soha nem lehetne a dráma előtt vagy a színfalakon kívül lejátszódott eseményekre hivatkozni, és minden szituáció azonnali döntésre és abszolút eredményekre korlátozódnék.

Ezért azt tapasztaljuk, hogy minden esemény betetőző mozzanata két különálló cselekményrendszerből származik. A mozzanat süritettsége a cikluson belüli expozíció, bonyodalom, nagyjelenet és csúcspont eredménye, mig a mozzanat kiterjedése egy hasonló jellegű, de szélesebb rendszerből fakad. Maga a dráma is egyfelől összesüriti az eseményeket a színpadi cselekményben, másfelől viszont kiterjeszti az események értelmét a társadalmi környezet határáig.

A Kísértetek első felvonása kitűnik nagyszerű szerkezetével. Példáján megvilágíthatjuk, hogyan tetőznek a- 53 -