Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

mond előzetes várakozásunknak és éppen abból származik, hogy a cselekmény előre várható fejlődése törést szenvedett. .

Kz éppen a drámai elem minden szituációban, és benne rejlik a leglényegesebb különbség a drámai cselekvés és e= általános emberi tevékenység között. Mindennapi életünk prózaibb cselekvéseiben nincsenek nagyjelenetek; nem tartunk szünetet, hogy felfedezzük az éles törést ok és okozat között; egyszerűen alkalmazkodunk és tovább haladunk, erőnktől telhetőén, a kitűzött cél felé. Az eseményeknek inkábc az eredménye érdekel, semmint az értelmük. Csak amikor szokatlan jelentőségű vállalkozásba kezdünk, akkor töri meg cselekvéseink sorát a felismerés: mennyire különböznek az általunk felmért valószínű lehetőségek az előttünk tornyosuló szükségszerűségektől. Valahányszor ez a felismerés bekövetkezik, az események drámaiakká válnak.

A drámai cselekmény felfokozza a valóságot, mert e dráma mozgásának érdekében kidomborítja még az ok s az okozat közötti kisebbfoku töréseket is. Amilyen erővel ábrázolja a drámairó a dráma alárendelt kríziseiben a felismeréseket és a tetőpontokat, olyan fokon válnak az alárendelt jelenetek drámaiakká..

A drámában akárhány kisebb cselekményciklus lehet, de ezeket kivétel nélkül négy szakaszra oszthatjuk, iáivei a szakaszok közül a leghosszabb a bonyodalom és benne nagyszámú kisebb szakasz foglaltatik, a dráma mozgása talán a következőképpen irható le;

AbcdefGH

Az A az expozíció; b, ç, d, e, f a bonyodalom ciklusai; a G a nagyjelenet; a H a csúcspont. Az A két vagy több cselekményciklust is tartalmazhat. A G és a H koncentráltabbak, de bennük i6 több ciklus fordulhat elő. Mivel mozgásegységünk a cselekmény, minden alárendelt cselekményszakaszt ugyanilyen módon bonthatunk fel. Például a ç eléri a maga csúcspontját; ez a csúcspont olyan cselek-