Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

III. fejeze'

Az előrehaladás

mz idáig is sok szó esett a cselekmény elemeiről: az expoziciórói, a bonyodalomról, az összeütközésről és a csúcspontról. Hogy a dráma mozgását megértsük, most ezeket az elemeket kissé gondosabban kell megvizsgálnunk.

Nyilvánvaló, hogy a bonyodalom terjedelmesebb és komplexebb a drama minden más részénél. Eddig bővebben foglalkoztunk a dráma mondanivalójával, valamint azzal az alapverő okkal és okozattal, amelyet a kezdet körvonalaz és a befejezés végleges formába önt. Azonban azok a jellemekben és környezetben végbemenő változások, amelyek a drámát előre hajtják, a bonyodalomban találhatók. Ez azt jelenti, hogy a bonyodalomban több mozgásciklus van. Ezek a ciklusok nem csupán követik, hanem át is fedik egymást és kiterjedésük változó. Az előrehaladást ezeknek a kiegészítő cselekményeknek a mozgása határozza meg.

Ka a mindennapi gyakorlatban megfigyeljük bármelyik cselekvésünket, azt tapasztaljuk, hogy - jelentőségétől függetlenül - mindegyik a következő részekből áll: a/ az elhatározás /amely magában foglalja a cél elérésének lehetőségeiről alkotott tudatos elképzelést/; b/ a nehézségek legyőzése /mivel az elhatározásban benne rejlett a lehetőségek mérlegelése, ezeket a nehézségeket többé vagy kevésbé előre láttuk/; c/ az erőpróba /ez az a pillanat, amely felé törekedtünk, miután tőlünk telhetőén igyekeztünk kikerülni vagy legyőzni a nehézségeket; most nézünk szembe cselekvésünk sikerével vagy kudarcával/; d/ a csúcspont /a maximális erőfeszitésnek és a cél elérésének pillanata/.- 50 -