Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

II. Az expozíció

mutatja, miért hiszi azt, hogy ezek a határok véglegesek. Ez nem jelenti azt, mintha az első jelenetek már exponálnák a csúcspont elkerülhetetlenségét; ha ez igy lenne, úgy nem volna alkalom a dráma folytatására. A kezdő jelenetek kitűzik a célt, olyan feltételek között, amelyek e cél kitűzését szükségesnek láttatják. A dráma további menete folyamán a drámairó uj tájékoztatásokat nyújt és uj nehézségeket mutat be; fejlődés és változás jelentkezik mind az alakokban, mind a környezetben. De a csúcspont pillanatában a drámairónak képesnek kell lennie rá, hogy közvetlenül visszautalhasson az első jelenetre; a csúcspontban nyilvánvalóan fellépő társadalmi okoknak már meg kellett jelenniök az eredeti feltételekben is. A cselekményt a valóságnak egy olyan képe motiválja, amely a dráma végén többé vagy kevésbé igaznak vagy hamisnak bizonyul; de bármilyen namisnak bizonyul is ez az eredeti valóságkép, ugyanazon a valóságon kellett alapulnia, amely a dráma végén nyilvánvalóvá válik. A dráma elején kitűzött célt ugyanazoknak a reáli3 erőknek kell indokolniok, amelyek majd a csúcspontot meghatározzák. A dráma kezdetén a néző a lehető legteljesebben meg akarja érteni, miért szükségszerű az akarati konfliktus. Nyilvánvaló, hogy ez a szükségszerűség az alakok múltbeli és jelen élményeiből, tapasztalataiból fakad; nos, a cselekmény kezdete összegezi ezeket az élményeket és tapasztalatokat, és ily módon születik meg a környezet. A dráma kibontakozása folyamán ez a környezet kiszélesedik, de alapjában ugyanaz marad; az eredeti akarati cselekvést meghatározó erők azonosak azokkal az erőkkel, amelyek a cselekvés konklúzióit meghatározzák. A dráma kezdete azzal a ponttal esik egybe, amelyen ezek az erők a maximális hatást fejtik ki az akaratra, és ily módon meghatározzák azt az irányt, amelyben az akarat az egész dráma folyamán mozog. A később fellépő okok alárendelt szerepet játszanak, mert valamilyen erő-35 -