Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

los", vagy legalább veszélyes lehet a közösségre nézve. Egyrészt - és ez fontos és a közelmúltra vonatkozik - határozottan egy bizonyos időszakra gondolok, amikor a következményekre ráhúzták Malenkov tipuselméletét. melyet a XIX. kongresszus hozott nyilvánosSágra s amely lehetővé tette, hogy minden negatívumot úgy tekintsünk, mint "nem tipikust" és amely nemcsak a nagy hős születését tette lehetetlenné, de az igazi konfliktus és az igazi dráma létezését is. A társadalom legjobbjai nem győzhetik le igazán és teljesen a legrosszabbat, ha ezeket a legrosszabbakat nem engedjük fel a szinpadra, ha megjelenésüket a drámában rögtön rágalomnak tekintjük és kijelentjük, hogy ilyen már nem is létezik. A tipikus az, hogy a társadalom pozitiv erői győznek a negativ felett, hogy ez világosan következik az iró erkölcsi-politikai állásfoglalásából, és hogy ez a győzelem akkor sem lehet kétséges, ha a hős elbukik.

De azt jelenti ez, hogy várjuk ölhetett kézzel, amig a szocialista erkölcs győzedelmeskedik és csak azután kezdjünk a drámákban is harcolni érte? Azt jelenti, hogy a művészet kullogjon a társadalmi változások után, ahelyett, hogy követelné a maga részét a harcban?

Természetesen nem. Azt jelenti,hogy mindig mindenütt szembe kell fordulni a régi erkölccsel és az uj erkölcstelenséggel, ha valahol felbukkan. Azt jelenti, hogy nem szabhat a maga számára külön erkölcsi normákat, nem teremthet ideálokat a meglévő erkölcsi félresiklásoktól függetlenül, nem törődve azokkal, hanem azt állitva, hogy egész másról, sokkal örvendetesebb jelenségekről van szó. Ha léteznek is örvendetes jelenségek, ha a történelem szempontjából vannak is jellemzőbbek, ha a többi művészet számára ez jelenti is a legfőbb témakört.

Bizonyára eljön a nap, amikor kis hazugságokat, az emberek iránti hűtlenséget, egyáltalán az afféle "háztáji" erköl- 85 -