Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

runk érvényre juttatni a nézőtéren ülők társadalmának színvonalát messze meghaladó követeléseket. Vagy rövidebben és kissé bizarabban megfogalmazva: képzeljünk el egy darabot,melyben a társadalmi tulajdonnal kapcsolatos viszszaélések úgy vetődnek fel, mint a lenni vagy nem lenni problémája, vidéken, mondjuk egy tsz-ben, ahol az ilyen visszaélések, lopások a valóságban napirenden vannak, a tolvajok büntetlenül garázdálkodhatnak, mert mindent elnéznek nekik. Legyen az a hős bármily magasztos jellem, shakespeare-i méretű, akkor is tehetetlen és magányos lesz.

Nagyon sok drámánkkal kerültünk hasonló helyzetbe. A kritikusok által oly sokat emlegetett igazi hős hiánya tehát objektiv okokból, az átmeneti időszak jellegéből is következik, abból, amit - erkölcsi szempontból - a burzsoá eszmék leleplezése és pellengérre állítása és az uj típusa, szocialista eszmény megszületése között átéltünk; továbbá a születő eszmény és a társadalmi valóság közötti rendkívül nagy különbségből, melyet a színházlátogató közönség is képvisel és érez. A társadalmi változások rendkívüli méretei okozzák mindezt, az a tény, hogy a gondolkodásmód változásai lemaradnak a termelési viszonyok változásai mögött, csak a művészet ezt sokszor nem akarja tudomásul venni.

Tévedések elkerülése végett: az átmeneti időszakon itt nem a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetet értjük - a forradalmi változások nagyon is termékeny talajt biztosítanak a hősi tettek és típusok számára. Én itt elsősorban a két állandósult társadalmi erkölcs közötti szakaszra gondolok (az erkölcs mindig lemarad a társadalmi fejlődés mögött), tehát amikor a polgári erkölcsöt már régen nem tekintik “hibának** vagy ''bűnnek", olyasvalaminek, amiből etikai és filozófiai konfliktus származhat, ugyanakkor az uj, szocialista erkölcsök és törvények megszegését még távolról sem tekintik "hibának" vagy "bűnnek", mely "halá- 84 -