Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

szertefoszlott: túlságosan is világossá vált, hogy szó sincs életről, halálról» A szinpad valósága sem felelt meg az élet valóságának, a néző személyes tapasztalatainak, az eszmény, amelyért a szinpadon harcoltak, a nézőtéren nem volt eléggé élő és általános érvényű. És a néző nem megy önkéntelenül és lelkesedve a hős után, ha az nem azért küzd, amit ő. amit a társadalom a legfontosabbnak tart.

A művészet feladata úgy nevelni az embereket, hogy a kommunizmus anyagi és technikai alapjaival együtt a kommunista erkölcsöt is elsajátitva kommunista jellemmé váljanak. És hogy a művészet nevelő hatásának (az egyéb nevelő hatású tényezők, elsősorban a munka mellett) legyen értelme és eredménye, a műnek a reális állapotból kell kiindulnia, melyben az adott társadalmi helyzetben a művészet a megfigyelő, a kommunista nevelés egyik eszköze. Ha a művészet mit sem törődve úgy tesz, mintha már sokkal messzebbre jutottunk volna a fejlődésben,ha az ideálokat, melyekért a társadalom küzd, úgy tünteti fel, mint futó. mindennapi eszményeket - ebből születik a művészi hazugság, a séma és a néző közönye, hitetlensége. A drámai hős nem juthat el emberi arányokhoz és általános érvényű dolgokhoz, bármilyen gazdagon és bonyolultan van is felszerelve a kommunista ember erkölcsi vonásaival, ha hátat fordit az aktuális' társadalmi igazságnak, mint például egyes polgári eszmények felelevenedése, a bürokratizmus, a karrierizmus, a személyi kultusz és következményei, a szocialista emberi kapcsolatok és a szocialista törvények semmibe vevése stb.

Teljesen lehetetlen például olyan drámával harcolni az ember kommunista jelleméért, amelyben élesen elitéljük és bűntényként kipellengérezzük a kommunista erkölcs és öntudat elleni vétséget (a konfliktus rendszerint az ideál és az ideál elleni vétség között bontakozik ki), holott az ilyen magas rendű értékek egyáltalán nem felelnek meg a korszak színvonalának, minden reális alapot mellőzve aka83 -