Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

is, mely abból az állításból ered, bogy a dráma a szinpadi müvek között az, ami a költészetben az epigramma, a prózában a novella. De nem lehet itt szó semmiféle normativ esztétikáról, csak egy iró álmainak és vágyainak elméleti megfogalmazásáról. Ezért és ezzel a tudattal nem térhetek ki néhány olyan összefoglaló és lényegbevágó kérdés elől sem, melyeket irá.som feltétlenül felvetett.

Ha a veszély és az ellenfél túlereje a hős létezésének alapfeltétele, vajon a békés, nyugodt élet és a béke szellemében megirt dráma nem jelenti a hős pusztulását? Nincs elhárithatatlan ellentmondás a harcoló, veszélyben forgó hős és a pozitiv, szociálista téma atmoszférája között? Ha a hős sorsának és a dráma konfliktusának nem lehet más mértéke, mint az élethalál izgalma (ha minden kompromiszszum kudarchoz és kicsiséghez vezet), lehetséges-e egyáltalán dráma a mi társadalmunk polgáráról, létezik-e egyáltalán krvrnnk hőse?

Azt hiszem: igen, pontosabban kell, hogy létezzen, ez elkerülhetetlen.

Amikor a kockázatról esett szó, melyet a dráma és a hős számára minden, a lét vagy nem lét kérdésénél kisebb alternativa jelent, azt mondtam, hogy ezt az alternatívát képletesen kell érteni. Ez nem jelentheti az alapkövetelmények gyengítését vagy leszűkítését, hanem azt jelenti» kiszélesíteni minél nagyobb számú tipikus jelenségre.

Figyeljük meg, hogy a dráma történetében vannak korszakok, amikor az emberi értékek quasi abszolutizálódnak, az élettel egyenértékűvé válnak, s az értékeket fenyegető veszély éppúgy halálos. Corneille Cidjében és az egész korban, melyet megjelenít, nem az élet a legnagyobb érték, hanem a becsület. Hugo Euy Blas-ában vagy Hernani jában és az egész benne ábrázolt korban ez az érték: a szerelem. Hasonló alternativa akad jó néhány, de kétség kívül nem sok. És csak igen kevés esetben ér el erős és tartós hatást, amely fel- 80