Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

Az igazi dráma tehát leggyakrabban az elsődlegesen tipikustól való sorsdöntő eltérés pillanatában ragadja meg alakjait. Megfosztani ettől a lehetőségtől annyit jelent, mint szárnyát szegni. Nemcsak olyan Írókra gondolunk, akik kivétel nélkül mindig a paradoxonon át jutnak el a tipikus jelenségekhez, mint Dürrenmatt vagy Filippo,^* vagy akik a világ (a társadalmi osztály) szörnyűségét a jellemző részleten keresztül látják, mint Miller - de valamennyi jó iró ezt bizonyítja. A tipikus jelenségek vulgarizálói, vagy a valószinüség és az átlag mániákusai szemében Szergej halála az Irkutszki történetben^* tökéletes képtelenség vagy Írói önkény, az Aranyhintó^6* gondolata elvont spekuláció, mely elszakadt az élettől, Kalous a Vendégben^* vérszegény különc stb. A tipikus jelenségek merev, szűk látókörű és vulgáris követelése megnyitotta

•ZQ

az utat a Tizenkilencentől az If.iu gárdáig. * a Regény felnőtteknektöl a Kilencedik hullámig.a Puskás embertől (dráma Sadrinról) és a Kreml toronyórájától (dráma

hr\ '

Zabjelinről) a Patetikas szimfóniáig, # a Fronttól és a

Ha.ióra.i pusztulásától a Mosolygó csillagokig.^* vagy

mondjuk a Néma barrikádtól az Oldrich és Božena románcá- H.O ~~~~~~~~~~~~~~ " ' '

ig, * hogy e sorok Írója önmagát ne említse.

Az összetákolt pozitív figura, előre kiszámított pályával, mint egy mesterséges hold, amely előzékenyen és készségesen megfelelt minden szempontnak, minden kívánságnak, mindent képviselt, amit kellett, csak végülis olyan gyenge lett, hogy alkalmazkodnia kellett az ellenfélhez, aki már szintén elgyengült és nem is igen volt már veszélyes. Az eredmény: a programszerűen ártalmatlan pótkonfliktus, mely egy pillanatra sem hagyott kétséget afelől, ki lesz a győztes.

Amíg Visgyevszkij és Trenyov hősei meghaltak azért, hogy az igazság élhessen, a sematikus drámákban éppen fordítva történt; az igazság halt meg, hogy a hős élhessen.- 68 -