Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

lessége. így aztán, meglehetős csekély számban, bizonyos alaphelyzetek alakultak ki (harc a termelőszövetkezetért, a magasabb eredményekért a termelésben), melyek egymástól csak árnyalatokban különböztek. Ez volt a szürkeség kezdete drámaÍrásunkban, tetőpontja pedig a hős halála, amit a tipizálás követelményeinek nagymérvű vulgarizálása idézett elő.

Elfelejtettük, hogy a dráma, amely mint a napraforgó a nap felé, állandóan a kulcskérdések, az összeütközések, a kiemelkedő események felé fordul, amely mint a radar, a korszak legdinamikusabb, legviharosabb eszméit ragadja meg, hogy kidomborítsa a konfliktusokat, gyakran szervesen és sajátos módon a kivételes helyzeteket és állapotokat választja ki az események folyamatából, hogy a dráma elektromos kisüléseinek villámfényével rávilágítson az egész korra, az emberekre, gondolatokra.

Ha azt mondjuk, hogy az igy kiválasztott anyagok, területek nem tipikusak, ezzel kirekesztettük a kivételes vagy látszólag kivételes témákat, úgy tekintjük azokat,mint nem reális problémákat, a mi életünkre nem jellemző eseteket.

Bár a "tipikus" fogaiménak érdemleges megítélése úgy tűnt nekünk, mint a műveltség és iskolázottság egyenes következménye és minden olyan ember szabadon gyakorolható joga, aki valamilyen élettapasztalattal rendelkezik, tehát nem csupán hivatalos szervek, de a kritikusok és szakpedagógusok túlnyomó többsége is elszántan és gátlástalanul fordította figyelmét a tipizálás geometriája, mondhatnám misztikuma felé. Mivel - mindezek ellenére - a művészi jelenség, vagy drámai alak egyedülisége a kategóriákat nélkülöző költőiség és alkotói elképzelés, mindenekelőtt azonban a különlegesen intenziv és sajátosan átszűrt társadalmi tapasztalatok eredménye, az értékeknek ez a szférája és ez az aspektus kimaradt a vizsgálódásunkból, nem- 66 -