Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

zitiv hősöket és belehelyeztük a drámai történésbe és konfliktusba.

Induljunk el egy látszólag praktikus és formális apróságból. Kulturális életünk széles demokratizálása, az a tudat, hogy a szinház mindenekelőtt kollektiv művészet, melyet szinházi életünk vezető szervei, de különösen a kollektiv kritika módszere és az együttes közös munkája irányit, az alkotó munka egy bizonyos szakaszában sajátos munkamódszerhez vezetett, melyet az illetékes szervek feljegyzéseiben és a színházakban észrevételezési eljárásnak neveztek.

Az észrevételezési eljárás természetesen a munka szervezésére vonatkozó intézkedés volt, de hátterében a műalkotás határozott koncepciója állt, mely naivan és sematikusan fejezte ki a követelményt, azt, hogy kollektiv munkával jöjjön létre a műalkotás. A műalkotásról folytatott kritikai vita - ami szabályos jelenség minden egészséges művészi kollektívában és különösen a dráma szövegének állandó csiszolása például elképzelhetetlen nélküle - és az észrevételezési eljárás között azonban volt egy alapvető különbség: az érdekelt művészeti ág és a konkrét alkotás sajátosságaiból, azoknak alapos ismeretéből kiinduló szakmai észrevételek mellett azonos hangsúllyal jutottak szóhoz nem szakmai vélemények is, melyek a hivatalos szervek és fórumok összetételéből, de különösen a művészet és a. dráma feladatáról, a művészi alkotás születéséről alkotott hibás elképzelésekből eredtek.

Csodálatosképpen azonban - és ezért emlékezünk mindig bizonyos csodálkozással azokra a véget nem érő vitákra, amiket a benyújtott kéziratokról folytattunk - éppen a nem szakemberek, a hivatalos szervek küldöttei szenteltek kevesebb figyelmet a művészi igazság és az életigazság kapcsolatának, amit pedig jól ismerhettek és érthettek, inkább azzal törődtek, vajon tipikus-e a jelenség, megvan-e- 61 -