Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

jelentett, amikor a munkás, a kolhozparaszt, a tudós vagy a pedagógus a szó szoros értelmében közelharcot vivott a társadalomért, az emberért. Mégis tanúi lehetünk a színházban annak a folyamatnak, melyet nehéz lenne másképp jellemezni, mint hogy a drámai hős helyét fokozatosan a pozitiv hős foglalja el.

Meggyőződésem, hogy a drámai hős és a pozitiv hős egymáshoz való viszonya (Ezt a két fogalmat igen gyakran összekeverjük, sőt azonositjuk. Azon leszünk, hogy minőségileg elkülönítsük egymástól.) problémakörünk egyik leglényegesebb pontja. De mielőtt még erre rátérnék, hadd tegyek egy kis kitérőt:

A drámairodalom, amely témáját a Nagy Honvédő Háborúból merítette és harcos színházat teremtett általa, megőrizte az utókor számára a szovjet ember nagyságát ebben a harcban. Szék a müvek megintcsak - érthető módon - a nagy hősiesség szélsőséges példáit állitották szinpadra. Hogy Visnyevszkij még ezt megelőzően eljut ahhoz a felismeréshez, hogy a munka és a haza védelmének témáját össze kell kapcsolni, ez elsősorban a történelmi helyzet miatt - hogy ti. a fasizmus fenyegeti a szovjet hazát - törvényszerű, de még egy dolog közrejátszik: az írói tapasztalat, amely már ismerte az igazi, a nagy harcban összeütköző hős nélküli drámát. Végülis ezek a tapasztalatok, melyek jóval később a konfliktusnélküliség elméletében csúcsosodtak ki, bizonyos mértékben rányomták bélyegüket már a Honvédő Háborút ábrázoló drámákra is, néhány igazi, nagy drámát ki-26 2*7véve, mint az Invázió. * a Front. ' * vagy más hasonló, számos drámai krónikát, dramatizál elbeszélést teremtettek.

Hogy a mai néző és a szihházi ember úgy érzi, hogy a szovjet drámairodalom forradalmi klasszikusai sokkal erőteljesebbek és megrenditőbbek, mint a második világháború (amelynek pedig a néző maga is eleven részese volt) esemé—- 5Ô -