Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

energia átváltozik objektive eredményes tetté, s ebben társadalmi erővé válik. Mert a nagy embert általában az ilyen tettekhez való hozzáállás mutatja meg és mi rendszerint abban a pillanatban ismerjük meg és ismerjük el, amikor tette társadalmilag realizálódik, és mert a drámai műfaj különösen alkalmas, ilyen tettek megragadására és ábrázolására, sőt legszervesebb és leghatásosabb vonásait olyan életanyagból, magából az életből domborítja ki, mely nyersen és elsöprő erővel teljesedik ki. A nagy emberi sors rendszerint drámai karakterrel rendelkezik és a nagy dráma rendszerint nagy, hősiesen kibontakozó emberi sorsot ábrázol, esetleg többet is egyszerre.

Az ember nem lehet állandó, hivatásos, akaratán kivüli, botcsinálta hős akkor sem, ha egyes faktorok (például a kommunista nevelés és öntudat) megerősíthetik azt a lehetőséget, hogy a helyes történelmi pillanatban sorsdöntő, áldozatkész tettet hajtson végre a társadalom és a haladás érdekében. Továbbá: bár a tett elkövetésének pillanatában a hős legtöbbnyire sajátos helyzetében magányos, mégsem létezik izolált hősiesség, ellenkezőleg, csakis konkrét társadalmi környezetben, melyben az antagonisztikus erők összeütköznek és melyben a hősi tett a haladó erők győzelmét segiti elő. És végül: nem lehet hős az ember bizonyos elhatárolt történelmi helyzettől függetlenül sem, mely megteremti tettének objektiv feltételeit és melyet tettével - legalább bizonyos történelmi és társadalmi szakaszban - minőségileg megváltoztat.

Az ember tehát akkor válik hőssé, ha összeütközik valamivel. mint » végső következmény igazolja: a reakció erőivel. Más szóval: a hős nem az állhatatos egyén, aki képes a küzdelemre, hanem a szó történelmi-társadalmi és morális értelmében vett hős, a dráma hőse, akinek életét a drámában izzón tömöritve ragadtuk meg, egyetlen kitörő rövidítésben. Az ilyen hős a jövő, a fellépő vagy éppen győző társadalmi osztály tagja vagy harcostársa.