Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
A hős rehabilitálása
Képletesen hősinek szoktuk nevezni a tudós több évtizedes fáradhatatlan, önfeláldozó és kitartó kutatómunkáját is vagy egy kollektíva áldozatos erőfeszítéseit, mellyel egy uj termelési módot dolgoz ki. Kétségtelenül létezik hoszszan tartó, magas erkölcsiséggel összekapcsolt hősiesség is a munkában, de számunkra, a dráma számára ez nemigen alkalmas anyag, inkább epikus jellegű. A drámában más a hősiesség fiziognómiája. Figyeljük meg, hogy a bányászdarabok legnagyobb része valamely nagy bányakatasztrófa köré épül, pedig a bányász munkája önmagában is rendkívül nehéz, veszélyes, tehát azt mondhatjuk: hősies. Békeidőben a hadsereg tevékenysége sem igen szolgáltathat drámai anyagot, viszont számos dráma szól a háborúról, ahol a katonák fegyverrel a kézben vivják hősi harcukat. A munkásosztály nehéz sorsa a kapitalizmusban szintén nehéz, tele van küzdelemmel és tragédiával, a munkásmozgalom történetét feldolgozó szinpadi müvek mégis mindig egy-egy határesetet, a kizsákmányolok és kizsákmányoltak éles összecsapását ábrázolják, sztrájkokat, tüntetéseket, véres összetűzéseket. Vagy az orvosi témájú drámák: mennyivel szívesebben foglalkoznak a szívsebészet izgalmas feladataival, mint mondjuk a higiénia vagy a preventív orvosi tevékenység mindennapos eredményeivel, mely a valóságban sokkal nagyobb területet ölel fel az orvostudomány egészéből és a társadalom egészségét hivatott védeni. Mindez pedig azért, mert az alap atmoszféra - legszívesebben úgy mondanám -: a hős biológiai létezésének feltétele a veszély. Akut veszély nélkül nincs drámai hős. Nagyságát nemcsak szubjektív tulajdonságai szabják meg, hanem az objektiv veszély is, mondjuk ki kereken: a veszély, hogy elpusztul. A néző alapvető élménye a hős sorsáért és ezzel együtt igazáért való aggódás. Az aggodalom intenzitása azután át- 49 -
