Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
A hős rehabilitálása
állnak közvetlen kapcsolatban mai életünkkel, a szocializmus épitésével. Ezek tények: drámairodalmunk egyik pólusán komoly kísérleteket látunk a tragikus hős ábrázolására, a másikon pedig pillanatnyi aktualitásokból komponált alakokat, vígjátéki figurákat, az egyik a múlt felé fordul, a másik mai életünk felé - és nem könnyű azt a kivételt sem megtalálni, mely erősítené a szabályt. Mindez arra a gondolatra vezet, vajon nincs-e a nagy tragikus formátumú hősiesség igénye és a korszerűség, tehát a szocializmus békés építését céltudatosan ábrázolni akarás igénye között áthidalhatatlan ellentmondás - hacsak e két fogalmat, a hős fogalmát és a mai, korszerű konfliktus fogalmát nem konvencionálisán, tradicionálisan értjük. E két fogalom uj viszonyáról kell szólni, vagy azoknak uj, nem konvencionális értelmezéséről - de lehetőleg mindkettőről. A korszerűség és a mai konfliktus kérdéséről más alkalommal már szó esett. Ezúttal elsősorban az uj hősről kell beszélni, akit majd a drámatörténet is nagynak, katarzisra képesnek nevezhet. 2 A hősiesség, mely egyedül alkalmas a dráma tárgyává, eszményévé és anyagává válni, természetesen nem létezhet önmagában mint erkölcsi és társadalmi fokmérő: mindig konkrét egyénnel, s annak jellemvonásaival, pszichofizikai szervezetével kapcsolódik össze, csak ezen keresztül válhat élővé. A drámai megközelités alapja tehát a drámai karakter. A heroizmus tipológiája éppoly kevéssé létezik, mint a potenciális hősök, hősies drámai alakok hivatalos jegyzéke. De a hősiesség drámai anyaggá válhat - ha nem is egyik "fajtája", de létezésének bizonyos fázisában, abban, amelyben a felhalmozódott szubjektív, morális lélektani- 4? -
