Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

lyek érintették eseményükben vagy legalább levegőjükben, környezetükben vagy nyelvezetben igazán a lüktető valóságot és melyek idéztek elő bizonyos mértékű rövidzárlatot a szinpad világa és a néző közvetlen társadalmi tapasztalatai között, olyan paradox felismerésre jutunk, melyet hiába takargatnánk; hogy drámáink vagy minden igyekezetükkel korszerűek voltak, vagy megkísérelték az igazi hősök ábrázolását.

Ez a felismerés érdekes és a maga módján kényes eredményre vezet nem csak azért, mert végeredményben a népi demokratikus országok egész irodalmának tapasztalatairól van szó, de azért is, mert bizonyos kétségek között valósítja meg az igények dialektikus egységét, mely szerint a szocializmus békés épitését kell ábrázolni és ugyanakkor ennek középpontjába valódi drámai hősöket á^litani.

Mert semmiképpen sem tekinthető véletlennek az a tény,hogy szinte valamennyi iró, aki eljutott vagy megpróbált eljutni a színpadi hős típusához a kapitalizmus elleni harcot, a Nagy Honvédő Háborút, vagy a népi felszabadító mozgalmakat ábrázoló drámákban, mihelyt mai, aktuális témát dolgoz fel (szocialista termelés, építkezések stb.), elháríthatatlan nehézségekbe ütközik a hős ábrázolásában. Vállalva az eretnekség veszélyét, kimondom: nem lehet megelégedni az objektiv megállapitással, hogy az irók "nem tudják" saját koruk hősét "megrajzolni" (mert nem ismerik, mert a művészi tradíciók hiánya gátolja megjelenítésüket, mert hiányos a szókészletük, mellyel megtestesíthetnék és megjeleníthetnék), pedig ugyanezek az irók már Írtak jó darabokat is, pregnáns karakterekkel a felkelések, a májusi forradalom,1* hires sztrájkok, vagy a háború hőseiről.

Az egyik oldalon tehát elméletben sürgősen igényeljük a szocializmust épitő nagy kortárs-hőst. és ezt a kívánságot hirdetjük, kidolgozzuk ezerféle szempont szerint, néha már groteszk módon (.tulajdonképpen sokkal többet tudunk már- 45 -