Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A dráma integrálása

nek nem lesz helyük a jövő művészetében. A gondolati elmélyülés és az ügyeskedés kölcsönösen kizárja egymást.

Természetesen nem vagyok a teoretizáló és ideologizáló, csak az értelemre ható, hideg és pontos, spekulativ művészet hive. A didaktika és az okoskodás éppúgy ellensége az igazi művészetnek, mint a komolytalan felszineskedés. A rutinos "mache" éppoly ártalmas, mint a mértéktelen amorfizálás. Nem véletlen, hogy egyes müvek intellektuális jellege éppen a figyelemösszpontositás, az értelem aktivitásának elégtelenségéből, az "intelligens" müvészetellenes koncepció az intelligencia hiányából ered. A forradalmi művészetet szikrával, sziwel, gyújtó lelkesedéssel kell inspirálni, mely azonban ésszerű kontrollt kiván. A folyamatnak, mely a lelkesedéstől a műhöz vezet, mélyen tudatosnak, elméletileg megalapozottnak, felvilágosultnak kell lennie. A játékosság és az igazi színjáték között mély szakadék húzódik.

Figyeljük meg egyébként, hogy a dráma szerkezete (függetlenül attól, hogy tudatosan gondozzuk, vagy alkotó módon tagadjuk) és intellektuális körvonalazottsága oda vezetett, hogy a drámaírók között viszonylag sokkal több lett az elméleti publicista, mint pl. a költők, vagy mondjuk a grafikusok között. A szerkezet újabb fellazulása pedig, és vele a gondolat átütőerejének gyengülése szorosan összefügg a drámaírók elméleti működésének csökkenésével. Az uj korszak a színháznak, mint komplex művészetnek is meg kell, hogy hozza gondolati felemelkedését, élő kapcsolatban az "ösztönösség" rovására kibontakozó intellektuális színjátszással, a "született tehetségek"-et elnyomó képzett drámai művészek uralmával. Hiszem, hogy az átlagosan képzett őstehetségek kihalnak majd az őket ővező mitoszszal együtt. A pártos művészet számomra egyet jelent az uj, őszinte lelkesedés és az uj gnoszeológia összefonódásával.- 36 -