Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A dráma integrálása

nem értik, hogy a film minden erejét latba vetve sem vállalhatja magára, hogy az ifjúságról mindent elmondjon, azt is, «mi a többi miifaj, tehát a költészet, a képzőművészet, a zene és az ujságirás feladata lenne. A másik ok pedig, amiért megemlítem, hogy olyan sajátságos esetről van szó amikor a művészet - ebben az esetben a játékfilm, tehát drámai művészet - szervesen igyekezett követni saját anyagát, saját problemaitkáját. A film a legszélesebb tömegek művészete, s fennáll az a veszély, hogy az ifjúságról vallott különféle nézetek, vélemények közötti aránytalanság érződik az ábrázolásban. A film hozzáállása nem volt peszszimista vagy negativista, csupán sajátságos, és ezért logikus. Az aránytalanságot nem az eredményezte, hogy az alkotók minden erejükkel a számukra legmegfelelőbb anyagra koncentráltak, hanem a többi műfaj gyengesége és passzivitása ebben a kérdésben, mely nem képes uj nemzedékünk gazdag és boldog életének többi aspektusát megragadni.

Az eset azért jellemző, mert egy drámai művészettől, a filmtől olyasmit követeltek, amely nem az ő feladata, s melyet a költészettől, a prózától, a zenétől, a képzőművészettől követelhettek volna. Egyetlen művészetnek sincs olyan mértékben körülhatárolt anyaga és konfliktusa (sajátos anyaga és sajátos konfliktusa), mint a drámának. Ha pl. a drámairó az élet olyan területei felé fordul, ahol még nincs minden rendben, azt sajátosan a maga világszemlélete, a maga és a műfaj lehetőségei szerint teszi: nem tölthetik be a szinpadot makulátlan pozitiv hősök. A drámairó csakis a hős alakulását, változásának tekervényes útját ábrázolhatja. Ez a hős nemcsak korának, jellemének, erkölcsének sötét erőivel küzd meg a drámában, teljes mezitelenségében és valóságában, de a haladó erőkkel, erkölcsökkel és azzal a közösséggel is, amelyhez a dráma szól, akik a nézőtéren ülnek. Ez persze egyáltalán nem uj dolog: a közönséget nem érdekli az a hős, akihez neki nincs köze.- 21 -