Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
A dráma integrálása
évszázad alatt sem vált konvencióvá? Ez a legagyafurtabb kérdések egyike. A klasszikus és reneszánsz színháztörténeti elvek szerint szoktunk válaszolni: a drámai forma és a színpad anyagi szerkezetét, a közönség alkotó szerepét és történelmi fejlődését emlegetjük, vagy a színházi élmény állandó, a történelem folyamán változatlan nevezőit, a néző bizonyos alapvető pszichológiai felkészültségét, mellyel a relative összefüggő, egy estén, párbeszédes formában és az ő anyanyelvén játszott darabot követni tudja, továbbá a néző állandó fiziológiai ritmusának érzékenységét, melynek hátterében egyre fokozódó folyamat játszódik le, s ez alapos felindulással jár stb., stb. Ez mind igaz, de a szocialista színházra még valami érvényes: a gondolat és a forma lényegéből fakadó kölcsöhhatáSja par excellence szocialista dráma korszerű gondolati karaktere. A modern, vagyis szocialista drámairásban nem ismerek másfajta kísérletet, csakis gondolati kísérletet,más ujitást, csakis gondolati ujitást. Azt az unalomig ismételgetett, elcsépelt követelést, hogy "az uj szocialista dráma számára uj formákat" keressünk, alapvetően hibásnak érzem. Csak kétféle forma van: az egyik, amelyik alkalmas— az adott gondolat kifejezésére, képes eljuttatni azt, mint nemes eszköz, a széles tömegekhez, s a másik, amelyik - legyen önmagában bármily vonzó és elragadó - nem alkalmas erre. Egyáltalán nem az a feladatunk, hogy a szocialista dráma számára egy uj formát találjunk, amelyik megfelel a szocialista rendszer életritmusának, uj embertípusának stb. A mi feladatunk, hogy mindig megtaláljuk a megfelelő formáját annak a gondolatnak, melyet ki akarunk fejezni, s amely megfelel a kor életritmusának. Hogy ez klasszikus, zárt forma lesz vagy színpadi görögtüz, azt csakis a gondolat nagysága és az iró művészi egyénisége, valamint az anyag, az eszmei mondanivaló, a művész véleménye, a filo-18
