Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A dráma integrálása

azzal sem érhetünk célt, hogy a kifejezőeszközök összevalogatasánál azon gondolkozunk: régi eszközöket alkalmazzunk vagy újszerűt (az újfajta szinpadi trükkokről meglehetős szkeptikusan vélekedem: azt hiszen, valóban újat már csak a gépek jelenthetnek ezen a vonalon).

Uj ötleten töröd a fejedet:szinpadra állitod az Írót (vagy más megfelelőjét) mint szereplőt, de rájössz, hogy veled egyidőben hat másik kortársad is ugyanezt teszi, húsz évvel korábban pedig már százan megtették; a drámát gyanús emberek kis csoportja köré épited, akik előtted ülnek egy pádon. Visszapergetve az eseményeket, bizonyitani akarod bür.öaségüket vagy ártatlanságukat... - ezt is megtette már valaki és alighanem nem egyedül; egy cselekményen kivüli személy, mint vizsgálóbiró megkezdi a vizsgálatot - de hisz ugyanez volt tavaly meg tizennyolc évvel ezelőtt; fel akarod támasztani az antik kórust - de már megtették a Szovjetunióban, Lengyelországban és Magyarországon ugyanezt. Es szinhely dolgában sem különb a helyzet. Mi törc n

tént hát? Kohout * összebeszélt az élő MatkoviŐ-csal, * vagy ^ holt Fischerrel *, Sever7* leutánozza Kohoutot, Arbuzov hatott Váhra?10* Plágiummal állunk szemben? Nem, sokkal rosszabbról van szó: a konvenció felrúgásából született - konvencióról! Mert az az experimentum, amely a konvenció szétzúzására született, megszületése pillanatában óhatatlanul u.i konvenciót eredményez. Hogy az Ilyen nagy szerelemnek * vagy Marceau Tojásának * olyan szokatlan sikere és visszhangja volt, annak magyarázata a felvetett erkölcsi problémák erejében és aktualitásában, a gondolatok elevenségében rejlik, nem pedig az un. formabontásban, mely az alkotói hagyományokat nem változtatja meg, de Arisztotelésznél százszor gyorsabban,azon melegében uj konvenciókat teremt.

Erre persze azt kérdi valaki: De hogy lehet az, hogy az arisztotelészi séma, melyet normativaként kezelünk, annyi- 17 -