Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A dráma integrálása

tasztrófával fenyegető szárazság idején megtett sürgős óvóintézkedésekhez?

Ha az elmúlt évek csehszlovák drámatermésében találunk valami pozitívumot, az az, hogy egy lépést tettünk annak érdekében, hogy az életet tudatos erőfeszítéssel a maga teljességében, tisztaságában, szimfóniájában ábrázoljuk. A művészi hazugságok iránti érzékenységünk - minden kis momentum epizód —, jellege iránti ellenszenvünk, az alakok állandó bírálata, melyek másoknak akarnak látszani, mint amik valójában - az utóbbi időben programszerű allegóriává változott: elmondhatjuk, hogy színpadjainkon nincsenek művészi hazugságok, amelyeket le ne lepleztünk volna.

Ezzel a való életet igénylő invázióval egyidőben azonban tanúi lehetünk egy kevésbé örvendetes jelenségnek is színpadjainkon.

Az életábrázolás zászlaja alatt és gyakran ürügyén beleragadtunk az életképekbe, illusztrációkba, képkereskedés lett a színházból.

A drámai gondolat, az egységesség rovására túlsúlyba került a részlet; az alapkonfliktus gondolatisága és erkölcsisége helyett a helyzet hangulata, a részletek könnybombái hatottak ránk.

Gyakran úgy kezeltük az életet, mint a botanikus, gyűjtöttük a különlegességeket ahelyett, hogy az egyetlen eszközzel, amely a drámában képes erre: analitikus összeütközéssel a felület alá hatoltunk volna.

Ezek a darabok valójában érzelmes naplójegyzetek vagy mazsolás kalácsok, melyekben az emberi gyarlóságok úgy vannak elhintve, mint a mazsolaszemek.

S bármelyik oldalon is szegjük meg, minden szelet egyformán Ízletes, bárhol elkezdhetjük, bármikor befejezhetjük vagy abbahagyhatjuk.