Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

megismerés eszköze volt, nálunk válsághoz vezetett; a drámai építőanyag eltérő jellegű összetételéhez, melyben a tisztán drámai szembesítése a tisztán drámaiatlármái megzavarta az egységet és elgyengitette a szinház lélektani hatását; aránylag hamar bebizonyosodott, hogy az "eredeti megoldások", amelyekről, igaz a sematizmus és szürkeség korszakában nem is álmodhattunk, de ugyanakkor a hanyatló nyugati drámairásban már régen elcsépelték és használhatatlanok, nálunk is meddők és tiszavirág-életüek.

Figyeljük meg, milyen ügybuzgalommal fordulunk ebben az időszakban egyenesen a néző felé, hogy valamilyen módon elmagyarázzuk neki, amit nem értett meg a drámából, vagy ami még rosszabb, azt, amit maga is nagyon jól megértett. De ez még nem elég, magunk is megjelenünk a színpadon, mint a "szerző", hogy valamiképpen összeragasszuk, összeforrasszuk, amit a központi konfliktus, annak felépítése, alapgondolata nem képes összetartani, vagy válogatás nélkül és készségesen megzavarjuk az eseményeket, áthelyezzük olyan helyre, ahol támogatásunk nélkül menthetetlenül öszszedőlne; kommentálunk, konferálunk, allegorizálunk, riportert és speakert játszunk; és ahol már ez sem elég, ott egy külön narrátort léptetünk fel, a modern drámának ezt a hihetetlen bürokratáját, ezt a joviális alkuszt, a drámaiság elsikkasztóját, a nagy gondolatok angyalcsinálóját. Ezzel természetesen megszűnik a kötelességünk, hogy felépítsük a konfliktust, mint a megismerés kiélezett élményét és a laboratóriumi igazságok tudósításával pótolhatjuk, melyek rendszerint csak féligazságok szoktak lenni; egyúttal elgyengitjük az aktivitást, ami a drámai művészet kiváltsága, raison d’etre-je.

Természetesen ezek és az ehhez hasonló módszerek különböző művészi és költői szinten jutnak érvényre különböző alkotóknál és különböző alkotásokban: Arbuzovnál, Kruchkowskinál,^* vagy FrischnélCIrkutszki történet. A kormányzó- 129 -