Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
Az igazság drámaisága
liama,. Andorra) magas, Virtánál^* (Beláthatatlan távolságok) , vagy Adamovnál (Tavasz 71)^6’ alacsony színvonalon; Kohoutnál (Ilyen nagy szerelem). Stehliknél vagy Mesterházi Lajosnál az egésznek homogén és tudatosan részeire bontott összetevőiként, egységes stílusban és egységes "technikával", Kohoutnál (Harmadik nővér) nem mindig, pontosabban nem teljesen, Juraj Sevemél pedig csak a sablonok gépies ismételgetésével találkozunk. Helyenként a módszerek emlékeztetnek - csak emlékeztetnek - az antik kórus feltámasztására; de mindenütt, a legrokonszenvesebb, legszellemesebb és legeredetibb esetekben is bizonyos irói voluntarizmus jelenségei, a stilus és a műfaj kétségtelen, legalábbis relativ "lehomályositása", gyakran formai mankó, kísérlet a frontáttörésre - ott, ahol legkisebb az ellenállás; bizalmas hírekkel pótoljuk a mennyiségnek minőségbe való átcsapását. amelyet a megismeréssel együtt minden valódi konfliktus magával hoz. És ez nem a dráma anyanyelve - ezért, hogy olyan gyorsan és teljesen elvirágzott; mig a drámai alak sorsa megráz, meghat, meggyőz, a szerző - maszkban, vagy anélkül - csak tényeket közölhet és barátságosan megkérheti a közönséget, hogy higgyenek neki. Meg vagyok győződve, hogy a felsorolt három (és a többi, kevésbé fontos) tényező koincidenciáján kivül döntő szerepet játszanak a fejlődési szakasz kialakitásában a konfliktusnélküliség koncepciójának maradványai is és az az alapérzés, melyet ez teremtett: nem mondani semmi helytelent. vagy legalább vigyázni, hogy rajta ne kapjanak, mán szóval; nem kiélezni a helyzetet. De amióta a világ világ, a dráma mindig ott kezdődött, ahol a dolgok kiéleződnek. A "történelmi-társadalmi igazság drámaiságát" ásta alá ezen kivül még az a sajátos folyamat is, amelynek következményeit még most is érezzük: a determinizmus elvét a társadalmi jelenségek területéről mechanikusan átvittük a konkrét dráma egyedülálló konfliktusába; ezzel nemcsak- 130 -