Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

társadalmi iniciativájukkal, egyszerűen nem volt lehetőség az igazi konfliktus kibontakozására. Ehhez még vegyük hozzá, hogy tilos volt a drámában a valóságot egyénien stilizálva ábrázolni, megvalósitani a tények kiválasztását és kondenzálását, melyek alkalmasak lettek volna siiritve felvillantani a kort, hogy a valóság mindenfajta drámai, tehát konfliktussal rendelkező, tehát extrém exponálását úgy tekintették, mint a valóság befeketitését stb. Ezzel végiilis lehetetlenné vált a dráma számára megoldani, vagy egyáltalán leleplezni az ellentéteket és felhívni az emberek figyelmét, mint a fejlődés, a haladás akadályaira. A munkáshős követelőzött, de kezdeményezés nélkül nem lett belőle hős. A dráma képrombolás helyett csak az ikonografia szerepét töltötte be.

A dráma helyzete feltétlenül összefügg a szinházvezetés apparátusával is, a szinház szervezetébe beleszól adminisztrativ intézkedésekkel, például Sztanyiszlavszkij rendszerének mechanikus és erőszakos, durván vulgarizált alkalmazásával (emlékezzünk csak vissza az ötvenes évek elejére: "no, ráálltatok már a Sztanyiszlavszki.jra?”)stb. De a konfliktusnélküliség legfőbb oka a megismerés szándékának elgyengülésével függ össze, a féligazságokban és módosított igazságokban rejlik.

A XX. kongresszus természetesen nagy hatással volt az uj témák, az uj alkotói módszerek és különösen az újfajta megismerés kibontakozására. Mint az irodalom más területein, a drámában is megragadták azokat az erkölcsi problémákat, melyek soha a háború befejezése óta ilyen közel nem jártak a központi kérdésekhez (Kornyejcsuk, Vologyin,“^* Rozov, de mindenekelőtt Leonov és Arbuzov az Aranyhintóban és az Irkutszki történetben); mindegyikben kivétel nélkül a lenini értelemben vett kommunista erkölcsről van szó. A mi s'zinpadunkon is megjelentek hasonló müvek, melyek meglepő gyorsasággal reagáltak korunk etikai kérdéseire.- 126 -