Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A dráma integrálása

Ezzel szemben korszerűnek nevezzük elméletileg azokat a darabokat, melyek a klasszikus séma szerkezeti zártságát fellazitották, bőseik sorsát mindenfajta a priori kompoziciós törvénytől függetlenül követik, s a dráma tempója korunk sebes és zilált tempóját kivánja érzékeltetni. Gyakorlatilag ezek az életet és az embert sokféle nézőpontból figyelő müvek, tele motivum- és időeltolódásokkal, ritmusváltásokkal és az idő—hely egység állandó, a cselekményegység helyenkénti tagadásával, tulajdonképpen politematikus müvek, melyek számos szokatlan, jobban mondva most szokatlan kifejezőeszközt alkalmaznak a színpadon.

Ezzel egyetérthetünk: konvencionálisnak nevezzük a régit, újnak, korszerűnek a kísérletezőt.

Sajnos ez a gondolat, mint korunk és művészetünk számos alapgondolata, meglehetősen vulgáris változatban került a köztudatba: ha megfigyeljük, melyek azok a darabok, melyeket soha nem emlegettünk mint modemet, kísérletezőt, hamarosan rájövünk, hogy ezek a kevés helyszínen játszódó, szigorú szerkezettel felépített drámák. S melyek azok, amelyeket soha nem soroltunk a tradicionális és konvencionális kategóriába? Kivétel nélkül a szabadon komponált, sok képből és jelenetből állók. Itt kezdődik tehát a leegyszerűsítés, mely a felületességhez és torzításokhoz vezet.

Itt kezdődik és itt folytatódik: a dekomponáltság nem csupán a konvencionális kompozíció művészi, útkereső ellentétévé, de egyenesen a drámai forma tipusává, sőt ideáljává válik. Mintha valamely okból ez a tipus kizárná, száműzné a tradíciókat és konvenciókat, mig amaz arra inklinál! Szinpadi visszapillantás, a drámai idő szétbontása,szimultán akciók, alakok kettőződése stb., stb. - mindez akaratlanul is az experimentum biztos fokmérőjévé, a modernség világos ismertetőjelévé válik, mig például ha a gondolat erejét próbáljuk a fő konfliktus magasfeszültségű koncent- 11 -