Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
Az igazság drámaisága
- vagy pedig kötetlen színpadi kompozíciók filmszerű jelenetekkel és számtalan képváltozással? Hisz a tüntető filozófiai nihilizmus alkotásai, vagy maga Pirandello parabolája, a "Minden agy van, ahogy önöknek tűnik" - a hagyományos három felvonásos beosztást követik, ugyanígy Off Priesley * és mások relativista és szkeptikus drámai, még Capeknek a tagadást színpadra állító müve, az Adám. a teremtő^* is. Ezzel szemben szinte az egész szovjet forradalmi klasszikus drámairodalom ellenáll mindenfajta örökölt formai kötöttségnek és mint egykor Shakespeare tette, fellázad a megszokott drámaszerkezet ellen. De hisz nem kell olyan messzire menni: az újabb szlovák irodalom egyetlen drámája,amelyik határozottan a pirandellói szkepszis és a lemeztelenités módszerének hatása alatt szüle-28 tett - Králik Játék szerelem nélkülié * egyben az iró legjobban és legbiztosabban komponált darabja. A kérdés tehát másképp hangzik: Igazán konfliktussal rendelkező drámát írni, amely a valóságot ábrázolja alkotó módon és a valóság igazságát kutatja, vagy pedig olyat, amely az igazságot körülrajongja, körüludvarolja, apró, statikus töredékekre bontja szét, csak relativ, tehát korlátozott erőfeszítéseket tesz feltárása érdekében, csak az igazság perifériáján kutatgat, mert annak csak következményei és másodlagos jegyei érdeklik? Ebből a szemszögből nézve élesen megmutatkozik legújabb drámairásunk néhány sajátos vonása. A törekvések, melyek drámairodalmunkban az utóbbi években mutatkoztak, természetesen nem olyan magától értetődőek és általánosak, mint az a mozgalom, melyet a felszabadulás utáni első években világosan megjelölhettünk, ami kor a témát még a háborúban, vagy a felkelés idején szerzett élmények biztosították, vagy az 1948. február2^* utáni idők, amikor egységes akarat, türelmetlenség: az uj társadalmi valóság megragadása vezérelte az Írókat, az ötvenes évek eleje, amikor drámánk lavinaszerűen alkalmazkodott az- 112 -
