Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
Az igazság drámaisága
újabb korszakhoz, az ötvenes évek közepe, amikor komolyabban és a kezdeményező szellem bátorságával kezdtünk közeledni a mai élet égető kérdései felé. Ezek az alkotó periódusok, melyek egyébként eléggé egymásba bonyolódva keresték saját legmegfelelőbb hangszerelésüket és műfajukat a történelmi freskótól a lélektani kamaradrámáig, a szinmütől a vígjátékig, meghozták a maguk gyümölcseit; mindegyiket több vagy kevesebb sikerrel kielemeztük, összevetve a társadalom fejlődésével, kiértékeltük, átértékeltük, bíráltuk és ledorongoltuk. De nagyon régen tudtuk azt is, hogy a színház és a dráma valójában érzékenyebben és rapszodikusabban reagál a kor történelmi eseményeire, mint akármely más művészet, hogy itt a dramaturgia, mint színházi folyamat és mint intézmény a társadalom követelményeinek sokkal egyértelműbb és kategorikusabb szószólójává vált, de különösen, hogy a színház - élő és örökké korszerű organizmus, olyan művészet, amely kizárólag mai müvekben létezhet - sokkal közvetlenebbül és aktuálisabban szól a társadalomhoz, mint más művészetek. Ennek következményeképpen drámairásunk fejlődésének szeizmografikus érzékenységét és ellentétességét is úgy tudtuk magyarázni, mint a történelmi események viszonylag gyors visszahatását és mint a drámaírók erőfeszítésének eredményét, mellyel a megnövekedett lehetőségek keretei között reagálni kivárnak rá és részt akarnak venni az eseményekben. Tudtuk például, hogy a korszak és a korszerű társadalmi harcok felé fordulást egyenesen a munkásosztály győzelmei idézték elő; hogy ellenkezőleg, a korszaktól való elfordulást és a történelembe, a mesevilágba, vagy ismeretlen, idegen világokba menekülést a személyi kultusz légköre okozta; és azt is tudtuk, hogy ha drámairodalmunk ismét a kor égető kérdései felé kiván fordulni - melyet például Jaris vagy Kohout példája jellemez - az a ZZ.kongresszus teremtette légkör eredménye. 113