Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

A Turandot herecegnő próbái

zik, kémleli ellenségeit, annak tetteti magát, aminek akarja: koldusnak, őrnek, dervisnek - tehát lehet bárki, csak nem herceg. Tolcsanovbói Barah lest, de neki nincs miért elrejtőznie. Emlékezzék vissza, hol látott már ilyen figurát. De úgy mozogjon, úgy cselekedjék, hogy ne hivja fel magára Jura figyelmét. S amig nem ütök a gongba, maga is csak szinész, mi pedig a barátai vagyunk,részben a vándortársulat tagjai, részben pedig uj ismerősei abból a városból, ahol néhány napig előadják a Turandot vagy a halál eimü színdarabot. Tudja, mivel kell kezdenie cselekedeteit?- Hol van a színpad határa? He rajzoljuk körül krétával? - kérdezte Zavadszkij.- Nem, nincsen szükség a körre. Hozzanak egy egyszerű emelvényt és helyezzék a szoba közepére.- Ez lesz a színpad?- Nem, ez egy halom lesz a színpadon - felelte Vahtangov. - Kitünően belátni innét Peking körtékét és természetesen magát Fekinget, Altoum kastélyát és egyéb THnni "specialitásokat", amelyek a mi előadásunkban nem szerepelnek.- Tehát képzeletbeli dolgokat? - kérdezte Tolcsanov.- Természetesen. Mint az itáliai álarcos komédiákban!- Én egy képzeletbeli olasz társulat tagja vagyok, vagy pedig a Harmadik Stúdió tagja? - érdeklődött tovább Tolcsanov.

Meg kell adni: Joszif Mojazejsvics szerette a pontosságot! És ebben teljesen igaza is volt. Nem egyszer viszszaemlékeztem arra, milyen pontosan igyekezett m-i-nösn színpadi cselekvést meghatározni, amikor Sztanyiszlavszkij hires szavait hallottam: "He engedjék meg maguknak azt, hogy valamit ’általában* csináljanak, valamire ’általában* gondoljanak. ’Általában’ — ez a művészet ellensége." A színpadi cselekvés e szabályára tanított minket Vahtangov is. Rendezéseit a színpadi cselekvés hallatlan pontossága *

29