Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

A Turandot herecegnő próbái

képünkben is ez a sors vár rá. A helyzetből ez logikusan következik. És megkezdődik az utolsó kép. A néző aggódik, látja, hogy az ármányos hercegnő valóban leleplezte Kalafot. Itt a halál! A néző sajnálja a herceget, az egész nézőtér aggódik sorsáért (és nekünk éppen ez kell!). Villan Kalaf tőre! Éppigy ölte meg magát tiz perce a pantomimben hasonmása!

"Jaj" - sóhajt fel a terem. -És hirtelen beáll a kedvező fordulat. - De még meghalhat Adelma, mint ahogyan a pantomimben történt.

És újra felhangzik a "jaj" a nézőtéren. - És ismét feloldódás követi... Utána pedig a koronázás következik.

A néző őszinte izgalommal, jóra várva, meleg érzésekkel figyel a színpadra. És ez igen fontos a színházban — izgalmat, elragadtatást, lelkesedést kell kiváltanunk nézőinkből!

Vahtangov hihetetlenül pontos jósnak bizonyult. A néző az ironikus pantomim drámai befejezését a színdarab tragikus vége hírnökeként fogta fel. Belső remegéssel várta az utolsó képet. És oly boldoggá tette, hogy felkeltették izgalmát, őszinte emberi részvétet ébresztettek szivében Kalaf sorsa iránt, végül pedig kellemesen csalódott.

Hiszen nem oehéz becsapni engem,

Magam is örömmel veszem!

A költő e szavai pontosan illenek a művészi folyamatokra is.

A Turandot hercegnőről szóló feljegyzéseim végére érek.

De érdekesnek tűnik számomra, hogy elmondjam Vahtangov néhány megjegyzését a darab egyes epizódjairól és a színészek játékáról.

Például a hóhérok jelenete.Vahtangov elrendelte, hogy a Turandot erkélye alatti kis térséget, amely a föld alatti börtönökhöz vezetett, "népesítsék be" a hóhérok.(E cél- 108 -