Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

A Turandot herecegnő próbái

Host sem jutott senkinek eszébe, hogy megsértődjék. Valóban nem tudtunk elbúcsúzni a nézőtől. Nem értettük még meg, hogy amíg a nézőtéren tartózkodik, az est nem ért Téget s a meghajlások csupán az előadás utolsó mondatai.

Vahtangov ezen az estén kizárólag az előadás fináléjával foglalkozott. Mi, fiatal rendezők, akik mellette ültünk, eleinte furcsállottuk szavait az "imáról", s az áhítatról,amelyet a koronázási szertartásnál mindenkitől megkövetelt.

"Koronázás", "ima", "szertartás" - e szavakat mi,akik ateistának tartottuk önmagunkat, a század "ideológiájának" ellentmondó, zendülő szavaknak éreztük! És ugyanakkor meglepődtünk azon, milyen egyszerűen, költőien valósította meg Vahtangov ezeket az eszmei fogalmakat színházi eszközökkel.

Hiszen ki vehette komolyan a szertartást, amely a mulatságos, hímzésekkel díszített sárkány szine előtt folyt le? Nem buzogtatott fel vallásos érzéseket a galopp dallamára elzümmögött ima sem! Milyen kitörő nevetéssel fogadták a nézők minden alkalommal ezt a "szent galoppot"! Be azon az estén még kicsit aggódtunk.

Vahtangov pedig hosszú ideig dolgozott a. befejezés tökéletesítésén. Kereste a szereplők minden mozdulatának ritmusát és plasztikáját, az átmenetek abszolút pontosságát, a beállítások árnyalt pszichológiai indoklását.

S a színpadi kifejező erő fokozására irányuló kísérletei közben egy pillanatra sem éreztük azt, hogy elszakadna az események belső tartalmától, legyenek bár azok oly képzeletszerüek, mint Kalaf és Turandot koronázása. Vahtangov szerette és értékelte a színészek mozdulatainak részleteit, különösen a beállításokban.- És mi lenne, ha ima közben az ég felé emelnék karjukat! Nem, ez túlságosan... realisztikus.Várjunk csak. És ha karjukat úgy emelnék fejük fölé, hogy tenyerükkel "házikót" képezzenek? Ez már jobb! És az összetett kezek há- 100 -