Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

A Turandot herecegnő próbái

den emelet felé, mint e balerinák - ez a szokás valószínűleg még XXV. Lajos korából maradt fenn és a színészek megőrizték azt a formát, ahogy elődeik arisztokrata nézőiket üdvözölték. Meg kell találnunk a magunk köszöntés! formáját. Méltóság legyen benne, tiszteletadás önmagunknak és a nézőknek. Vajon megengedte—e magának Szálvlni,bogy az Othello után bemutassa a nézőknek,hogy"milyen fáradt"? Vidáman,frissen jött ki meghajolni,mint aki még tízszer is ugyanilyen szenvedéllyel és temperemantummal j&tszaná szerepét szeretett nézőinek.És hogy kiáltoztaklHogy volt !Hogy volt! Brávó! Maguknak soha nem kiáltják azt: Hogy volt! - azaz hogy játsszák el újra!Hogy is lehetne arra kérni ezeket a szerencsétlen elcsigázott atyafikat, hogy ujrázzanak! Még jó, ha szegénykék haza tudnak vánszorogni. Micsoda szégyen!

Most csak a meghajlást fogjuk gyakorolni. Százszor! A figurák százszor is széthúzzák és leeresztik a függönyt. És amíg a függöny zárva, mögötte helyet kell változtatniuk. Másodperoek alatt! Hol a szolgák vannak elől, hol a rabszolgák, hol Adelma, hol... gondolják ki maguk! És mindig készenlétben állnak, mindig hajlandók arra, hogy akár ötször megismételjék az előadást... ha a néző úgy kívánja!

Ha Vahtangov haragudott, élesen beszélt a színészekkel, sőt viharosan rátámadt némelyikükre vagy akár mindenkire, de "letolásai" - ahogy mi neveztük - soha nem voltak sértőek. A fenyegető modor és az éles szavak mögött menőig ott éreztük az igazságot! Éz nem a rendező zsarnok hajlamainak kitörése, nem a minden mértéket elvesztett vezető őrjöngése volt. Kern, valamennyien tudtuk, hogy Vahtangov abszolút igazságos, szeret bennünket és igy neveli belénk a legértékesebb művészi tulajdonságokat: az önmagunkkal szembeni igényességet, színpadi tartózkodásunkért, munkánkért érzett felelősséget.- Hogy jól megjegyezzék!! - mondogatta tréfálkozva az ilyen viharos próbák végén.- 99 -