Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)
A rendezői órák folytatódnak
És a kis előcsarnokban sajátságos tánc kelt életre. Egy helyben állva mozogtunk, éltünk, úgy, ahogyan Vahtangov kivánta, de olyan érzésünk volt, mintha csakúgy, mint a többi próbán, egyik szobából a másikba táncoltunk volna át, végig a szomszédos helyiségeken. Csak egy dolgon nem tudtunk segiteni: szemünk végig a „zongoristát" figyelte. Vahtangov nem mondta hangosan Csehov zongoristájának szavait. De egész figurája, hallatlanul kifejező kezei, háta, félig elnyelt, szaggatott felkiáltásai, a zene kéthárom pillanatra lankadó üteme, a francia négyes hol felgyorsuló, hol elhaló ritmusa - mindez alátámasztotta szemünkben azt, hogy Vahtangov teljesen a csehovi hős alakjában élt, cselekedett. És amikor végül is bekövetkezett.az, amire egész idő alatt vártunk, amikor a zene félbeszakadt és Vahtangov arcával a billentyűkre bukva felzokogott, mi nem tudtuk tovább fékezni magunkat, hozzárohantunk... és szembenéztünk Jevgenyij Bogratyionovics szigorú arcával.- Ez meg mit jelentsen? - kérdezte élesen. - Én itt segitek maguknak abban, hogy belebujjanak a csehovi emberkék bőrébe, mesélek maguknak, megrajzolom e hősök viszonyát az élethez, bekapcsolódom a játékukba, maguk meg „sajnálják" Vahtangovot! Micsoda ostobaság! Jó kis színészek, rendezők, mondhatom! Hiszen a vendégek közül egy sem pillant a zongoristáira, maguk meg...?- Miért maradt abba a francia négyes? Ez az idióta megint jól benyakalt? Miért hivták meg a lakodalomba? - ilyesmikre gondolnak az aplombovok, jatyok, zmejukinák akkor, amikor a zene félbeszakad. Leendő rendezők, tanulják meg, hogyan kapcsolódhatnak bele a cselekménybe a színészekkel együtt. Ne mindig kívülálló rendezőként dirigáljanak. Maguk viszont együttéreztek velem, olvadoztak: „Ó, hogyan játszik, hogyan éli át szerepét a mi Jevgenyij Bogratyionovicsunk."... Vissza, a helyükre!- 53 _