Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

Vahtangov természetesen nem várta tőlem, hogy erre az igen bonyolult kérdésre megfeleljek, én pedig okosabbnak tartottam, ha elhallgatok, hogy átgondolhassam, latolgathassam szavait.- De talán nem is élet az - folytatta Jevgenyij Bogratyionovics -, ahogy Csehov hősei élnek. Táncolnak, vigadoznak, lakodalmat ülnek, mindent, ahogy dukál, még tábornokot is „bérelnek", de ez mégsem élet! ők ugyan úgy érzik, hogy élnek, valójában azonban valaki zsinegen rángatja őket és vezényel: „Ezt tegyétek." És ők táncolnak, vitatkoznak, kibékülnek, énekelnek, esznek, szeretnek, gyűlölnek, vesznek, eladnak...- Nem misztifikálás ez? - kérdeztem határozatlanul.- Micsoda?- Hogy valaki zsinegen rángatja a csehovi hősöket.- Nem, ez egyik megoldási lehetősége a csehovi darabok szinrevitelének - felelte váratlan vidámsággal Vahtangov és egy régimódi quadrille dallamát kezdte dúdolni.

A Tverszkij körút mellékutcáján mentünk. A meleg este ellenére alig akadt járókelő. Azokban az években az emberek inkább lakásaik ablakában vagy a kapukban üldögéltek. A ki3 utcákat alig világították, a körutakon pedig gázlámpák voltak, amelyek a legjobb esetben is sárga és homályos fényt adtak. A láng pislákolt, hol elhalványult, hol fellobbant és a falevelek árnyai úgy himbálództak, mintha a szél fújná őket.- Miért lenne ez misztifikálás? - tért vissza gondolatomhoz Vahtangov... Akkor hát az árnyak e tánca is misztika? Meglepően gyorsan aggatnak rá minálunk mindenre cimkét.

Valahogyan bűnösnek éreztem magam és nem tudtam, mit válaszoljak Vahtangovnak. Más témára tértünk át.

Vahtangov arról beszélt, hogyan rendez kis színpadokon. Szenvedélytől fűtötten mesélt arról, milyennek képzeli el a saját szinházát.- 32 -