Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Az első órák

nyal. - A szerep és árnyéka! Nagyszerű! De természetesen csak akkor, ha a darab meséje igy kivánja. Úgy emlékszem, Andrejev irt erről egy csodálatos mesét. Tehát maga mesésen játszott!

Ekkor Jevgenyij Bogratyionovics rámnézett. Arckifejezésem és egész lényem olyan gyászt tükrözhetett, hogy Vahtangov jó szive ezt már nem birta elviselni, megsajnált és a kíméletlen gúnyt tanácsok váltották fel, amelyekre ma is hálával gondolok vissza.- Járja végig a színházakat és figyelje meg a színészeket - mondotta Vahtangov. Két igen elterjedt tipust figyelhet meg. A színészek egy része úgy viselkedik a színpadon, mintha otthon lenne: szándékosan hanyagul hajtja végre szinpadi feladatait és ezt a hanyagságot egyszerűségnek nevezik - ennek közeli rokonát produkálta maga. A színészek másik fele egyfolytában töri magát és ezt az igyekezetét és lelkiismeretességének hangsúlyozását magas fokú művészi szaktudásnak véli. Ha e két rossz közül a kevésbé rosszat kell választanom: az utóbbit választom - legalább hallhatóan mondják szövegüket és ők maguk is észrevehetők a színpadon. Általában azonban mind az előbbiek, mind pedig az utóbbiak tulajdonképpen amatőrök. Sem ezek, sem azok nem azért lépnek a színpadra különböző szerepekben, hogy bemutassák a darabot, s nem azért, hogy megtestesítsék a drámai mü cselekményét, hanem kizárólag önmagukat akarják mutogatni.

Az előbbiek K. Sz. szavaival élve neglizsében mutatkoznak, azaz hanyag, reggeli öltözékben. Az utóbbiak ellenben „remekelnek" és úgy viselkednek a színpadon, „mint azok a kokottok, akik közszemlére állítják toalettjeiket, de gyakran még intimebb bájaikat is". /K. Sz. kedvelt kifejezése szerint./ Egyikük sincs tisztában a művészet valódi, nagy feladataival, nem tisztelik a közönséget, nem törődnek a szerzővel és müvével.- 25 -