Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Az első órák

- Valószínűleg sztereotip színészi mosolyt - azaz agy széles vigyort láthattunk volna. Vahtangov egy pillanatra felvillantotta ezt a mindenki által ismert grimaszt - a termen vidám nevetés futott át. - Mi viszont azt láttuk a teremben, hogy szívesen elüldögélt a kandalló mellett; gondolataiba, emlékeibe merült, de nem mosolygott.

Tehát rendezői—pedagógusi feladatomnak első felét teljesítettem. Azt gondolom, hogy a következő helyzetgyakorlat végrehajtója már nem fogja magát olyan rosszul érezni, ismerni fog egy sor olyan egyszerű törvényt, amely nélkülözhetetlen egy helyzetgyakorlat sikeres elvégzéséhez. Másodszor: amint már mondottam, meg kellett ismernem azt, milyenek egyéni színészi adottságaik. Ehhez nem elég, ha feladattal bízzuk meg a színészt, hanem észrevétlenül meg kell szabadítanunk a színészi természetére nehezedő sablonoktól és megkötöttségektől. Ehhez is rendezői segítséget nyújtottam. Fontosabb volt a számomra, hogy megtudjam, milyenek az adottságai, mint az, hogy hogyan hajtja végre feladatát.

Vahtangov, ahogy visszaemlékszem, itt szándékos szünetet tartott.- És milyenek az adottságaim? - kérdeztem, miután természetesen nem bírtam ki a pillanatnyi szünet megpróbáltatását.- Közvetlenség, egyszerűség, meg tudja szervezni önmagát és a színpadi teret. Kancelnak pedig erős képzelőereje, kifejezőereje és temperamentuma van.

Természetesen, mint önző színész, csak arra emlékeztem, amit rólam mondott: egyszerűség, közvetlenség! Meg tudom szervezni magam és a színpadi teret!

Az óra folytatódott. Társaim kisebb-nagyobb sikerrel hajtották végre a Vahtangov által megadott helyzetgyakorlatokat. Én pedig a rólam adott jellemzéstől megittasultan ültem. Egyszerűség! Közvetlenség! — e szavakat természetesen színészi adottságaimra, hogy ne mondjam: te-2o -